Féloldalas, a Népszabadságban, a Népszavában és a Magyar Hírlapban is közzétett, Orbán beszél, a nyugdíjas számol című fizetett hirdetésében a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (MNYEOSZ) a polgári és a szocialista–liberális kormány három évének időseket érintő intézkedéseit hasonlítja össze. A színes reklámból kiderül: a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kabinet sokkal sikeresebb ezen a területen, Orbán Viktor pedig „jobban tette volna, ha számol”, mielőtt olyan kijelentéseket tesz, hogy kormányzása idején 22 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke.
Aszódi Pál, a Fidesz nyugdíjastagozatának elnöke szerint „az MSZP nem tagadja meg magát, amikor az általuk hamisított statisztikákat fogadják el”. A politikus ugyanis rávilágított arra, hogy az MNYEOSZ 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben is választási együttműködési szerződést kötött a szocialistákkal, amiért még parlamenti helyeket is kaptak. Aszódi hozzátette, hogy a nyugdíjasszervezet, amelynek alelnöke Csákabonyi Balázs MSZP-s képviselő, a Köztársaság téri pártszékházban működik, a szocialisták infrastruktúráját használva. Az ellenzéki politikus megjegyezte, hogy a Gyurcsány–Orbán-vitában a Szövetség elnöke az igazat mondta, amikor a nyugdíjak kormányzása alatti 22 százalékos reálérték-növekedéséről beszélt. – Ezt a jelenlegi kormány számításai is alátámasztják, hiszen „Göncz Kinga megjelentette” – közölte Aszódi, aki felhívta a figyelmet a szocialisták statisztikai számításának azon sajátosságára is, hogy a polgári kormány 1998-as és 2002-es nyugdíjintézkedéseit nem vették figyelembe hirdetésükben. A politikus szerint az MNYEOSZ-nek üdülési csekkekre kellett volna költenie a médiafoglalásért kifizetett milliókat.
Jankovics György, az MNYEOSZ elnöke az Origo hírportálnak elmondta: három forrásból számolták ki a nyugdíjak vásárlóértékének változásait: a Központi Statisztikai Hivatal és a nyugdíjbiztosító adatai mellett nyugdíjasok saját számításait is figyelembe vették. A Szövetség elnöke hozzátette, hogy maguk teremtették meg a hirdetések anyagi fedezetét, teljesen önállóak és függetlenek a pártoktól.
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
