Nógrád megyében és országszerte egyaránt válságos helyzetben vannak a bogyósgyümölcs-termelők – jelentette ki tegnap Balla Mihály, a Fidesz balassagyarmati képviselője. Elmondása szerint a termelők a málna kilójáért 160–220 forintot kapnak, de sok esetben ez is csak ígéret, a ribizlit pedig sokszor át sem veszik tőlük. Mindeközben a nagy bevásárlóközpontokban ezer forint körüli áron juthatunk hozzá ezekhez a gyümölcsökhöz. Hozzátette: a termelőnek a málnáért a bolti ár hatodát, a ribizliért kevesebb mint tizedét fizetik. Szekeres Istvánné ipolyvecei őstermelő arra hívta fel a figyelmet, hogy a kereskedők a fehér ribizlit át sem veszik, a feketéért kilónként alig 40 forintot fizetnek, a málnáért pedig 200 és 250 forint közötti ajánlatokat kapnak. Hozzátette: mivel ezek az árak még a költségeket sem fedezik, vannak olyanok akik ekével, baltával mennek neki a ribizli és málna bokroknak.
A kormány azt ígérte, hogy uniós belépésünkkel javulni fog a gazdák helyzete, ugyanakkor mi ennek éppen az ellenkezőjét érezzük – adott hangot elkeseredésének Szekeres Istvánné. Az agrártárca tavaly negyvenmillió forintot ígért a bogyós gyümölcsök piacra jutási támogatására, azonban ebből a termelők azóta sem láttak semmit – jelezte Balla Mihály. Mint mondta, most ismét arra kérik a minisztériumot, hogy segítsék a termelők piacra jutását, és tegyenek meg mindent, hogy az unió vegye fel a bogyós gyümölcsöket a támogatott termékek listájára.
Riport a 4. oldalon
Ezek a csepeli BMW-sek fütyülnek a közlekedési szabályokra + videó
