Kofi Annannak, az ENSZ ghánai származású főtitkárának és José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének részvételével tegnap kezdetét vette a három éve fennálló AU kétnapos csúcsértekezlete a líbiai Szirt városában. Az afrikai vezetők egyik fő napirendi pontja a kontinens képviseletének kérdése az ENSZ átalakulóban lévő Biztonsági Tanácsában. Az afrikaiak két vétójoggal rendelkező állandó tagot és öt nem állandó helyet követelnek maguknak. Egy másik, ennél vélhetőleg lényegesebb kérdéskör pedig a G8-ak – a világ hét legfejlettebb ipari állama, valamint Oroszország – elé terjesztendő állásfoglalás, amelyben a földrész fejlesztésére vonatkozó igények és az afrikai államok adósságainak leírása szerepel.
Az AU tanácskozásán megbeszélés folyik arról is, hogy az unió megalakítja-e saját kül-, védelmi és kereskedelmi minisztériumait – közölte a BBC. Ezenkívül szó esik az államok közötti határmegnyitásról, az afrikai útlevél létrehozásáról, valamint egy lehetséges közös hadsereg felállításáról is.
Nem fogunk senki ajtajánál koldulni azért, hogy tartozásainkat elengedjék. Állandóan inzultálnak minket, nincs szükségünk segélyekre – hangoztatta El-Kadhafi, a csúcs házigazdája. Desmond Orjiako AU-szóvivő elmondta: az afrikai vezetők követelni fogják a Nyugattól a kontinens adósságának 2007-ig történő eltörlését.

Megöltek egy nőt Budapesten