A parlament kívánatos létszámára vonatkozó pontos számokat akkor lehet majd mondani, ha az egyéni választókerületi beosztás átrajzolását elvégezzük – mondta tegnap Salamon László (Fidesz), a kisebb parlamentről folytatott négypárti megbeszélés után. A képviselő 200–250 fős Országgyűlést is el tud tud képzelni 2010-től. A Fidesz és az SZDSZ álláspontja között főképp a listás rendszer felépítésében van eltérés. Amíg a nagyobbik ellenzéki párt olyan vegyes rendszerben gondolkodik, addig a szabad demokraták megszüntetnék a megyei listás szavazatokat. Az MSZP és a Fidesz álláspontja között abban van a legnagyobb különbség, hogy míg a nagyobbik kormánypárt a német rendszerhez hasonló, erőteljes arányosítást szorgalmaz, addig a Fidesz szerint a mostani szabályok mellett szerezhető mandátumarányok lényegében megfelelők. Göndör István (MSZP) elképzelhetőnek nevezte, hogy a későbbiek során nemcsak megyékben, hanem regionálisan is ki lehet alakítani a választókörzeteket. A demokrata fórum fenntartja eredeti álláspontját, továbbra is egyfordulós, tisztán listás választási rendszert szeretne és kétkamarás parlamentet – mondta Herényi Károly (MDF). Annak ellenére, hogy ezt egyik párt sem támogatja, a demokrata fórum hajlandó tovább tárgyalni.
Csak az MDF akar kétkamarás parlamentet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!