A Békejobbhoz hasonló formáció létrehozását jelentette be tegnap Viniczai Tibor, az MDF alelnöke. A szerencsejáték-iparbeli érdekeltségeiről ismert politikus úgy fogalmazott: Demokratikus Közép néven alakítana politikai erőteret Fejér megyében az MDF, a kisgazdák és a „kereszténydemokraták függetlenségüket megőrző tagjai”.
Dávid Ibolya örömmel fogadta a kezdeményezést. Viniczai kifejtette: a Demokratikus Közép nyitott, befogad minden demokratikusan gondolkodó, a másikat egyenrangú partnernek tekintő politikai formációt. A felhívásban egyébként azt kezdeményezték, hogy „Dávid Ibolya álljon az új erőtér élére”. Dávid tegnap rögvest be is jelentette: a kezdeményezés élére áll.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke leszögezte: néhány nappal ezelőtt valótlanul még azt állították, hogy a megyei KDNP is részt vesz a formációban.
Pártot alapított Szeremley. A Belgrád rakparti, egykori kisgazda székház megvásárlásával ismertté vált Szeremley Huba tegnap bejelentette a Magyar Gazda- és Polgárpárt megalakulását, amely a magyar gazdák, a vidék és a polgári értékek képviseletét, a közélet megtisztulását, a családok és az egész magyar nép boldogulását tűzi zászlajára.
A badacsonyi nagyvállalkozó és borász a távirati irodának elmondta, a célokat már 1906-ban megfogalmazta Nagyatádi Szabó István, az egykori kisgazdapárt megalapítója. A Magyar Gazda- és Polgárpárt ennek az eszmének a folytatója.
Demokratikus Közép Viniczaival és az MDF-fel
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!