Nyolc évvel a gyilkosság után elfogták azt a két férfit, akik a feltételezések szerint 1997 őszén megölték a törökbálinti iskola másodállású, egyetemista portását. A gyanúsítottak beismerték a tettüket – közölte tegnap Zsombok György, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnügyi főosztályvezetője. Akkoriban az egyik férfi tizenhét, a másik húszéves volt. Késszúrásokkal és pisztolylövésekkel végezték ki huszonegy esztendős áldozatukat, amikor a tanárok bérét akarták megszerezni. Egyikük korábban az iskola biztonsági őre volt, és kulcsokat is szerzett az irodákhoz. Munkahelyéről pontatlansága és agresszivitása miatt bocsátották el. Pénzhez azonban nem jutottak, mert közben az iskolában kicserélték a zárakat.
Az ügyben négy éve megszüntetett eljárás aktáit egy napjainkban is tartó eljárásnál ismét elővették a rendőrök – mondta el Csizner Zoltán, az NNI osztályvezetője. Ekkor figyeltek fel a fiatalabb elkövetőre, aki – miután kedden a főváros XI. kerületében őrizetbe vették – megnevezte bűntársát. Őt Borsod megyében fogták el. A bíróság tegnap elrendelte mindkettőjük előzetes letartóztatását.
Egy ötlet, amitől sokan kedvet kapnak a napi motorozáshoz
