Fokozott közúti ellenőrzést tart a jövő héttől kezdődően augusztus végéig a rendőrség. Az akció az egész országra kiterjed – nyilatkozta lapunknak Pausz Ferenc, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. A megyei kapitányságok saját hatáskörükben döntik el, hogy milyen módszerrel ellenőriznek. A központi utasítás a kontroll lényegét szabja meg. Eszerint elsősorban azt nézik meg majd, hogy be van-e kötve a vezetőn és az utasokon a biztonsági öv, van-e gyermekülés a kocsiban, visel-e bukósisakot a motoros. Az alezredes elmondta: hazánkban tavaly csaknem kilencszázan vesztették életüket gépkocsiban, közülük hétszáznak nem volt bekapcsolva a biztonsági öve.
Egyetlen megállított kocsi sem mehet tovább, amíg az egyenruhások meg nem győződtek arról, hogy az utastérben minden rendben van. Az elkövetkező időszakban az ittas sofőrök és a gyorshajtók kiszűrése is az akcióban részt vevők feladata lesz.
A mobiltelefon vezetés közbeni használatára is figyelnek majd a rendőrök, akik a felesleges viták elkerülése végett törekednek e szabálysértés perdöntő bizonyítására. Ahol ez műszakilag lehetséges, ott a telefonáló autósokat videóra veszik.
A közlekedésiek a polgárőrökkel együtt az akció kezdetén több országúti ponton megfigyelik és lejegyzik, hogy hányan nem kötik be magukat. Augusztus végén ugyanezeken a helyeken ismét méréseket végeznek, hogy kiderüljön, eredményes volt-e a fokozott ellenőrzés.
Szergej Lavrov Magyar Nemzenek adott interjúja bejárta a világsajtót
