Ma hirdeti ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Rt. értékesítésére kiírt, úgynevezett prekvalifikációs tender végeredményét. Mától azok a jelentkezők, akiket a BA Rt. jelenlegi tulajdonosa, az ÁPV Rt. kiválasztott az előminősítés során, átvehetik a részletes pályázati dokumentációt, s így elindulhatnak a BA Rt. privatizációjának első fordulóján. Ezt követően augusztus 9-ig kell a pályázat résztvevőinek megtenniük kezdőajánlataikat, amelynek alapján bejuthatnak a második fordulóba. November 2-ig pedig kötelező érvényű ajánlatot kell tenniük a BA Rt. 75 százalék mínusz egy százaléknyi részvényének megszerzésére pályázóknak. Információink szerint versenyre kelt a BA Rt.-ért a spanyol Abertis, az angol British Airport Authority, a szingapúri–amerikai Changi–Bechtel, a dán CPH International, a szintén spanyol Ferrovial, az osztrák Flughafen Wien, a német Fraport és Hochtief, az ausztrál Macquire, az olasz Save, valamint a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó magyar–kanadai cég.
Úgy tudjuk, hogy a jelentkezését beadó tizenegy vállalat közül a Trigránit–OTP–Mol alkotta konzorcium a legesélyesebb. A kiírás szerint növeli a társaság esélyeit, hogy a repülőtér értékesítésének egyik fő szempontja, hogy a vételárnak egy összegben és még az idén be kell folynia az államkasszába.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
