Hétfőn ötvenkettőre emelte a Scotland Yard a múlt csütörtöki londoni terrortámadás áldozatainak továbbra sem végleges számát. Az addigi hivatalos adatok 49 áldozatról szóltak, de a mentőalakulatok folyamatosan hozzák fel a holttesteket a legsúlyosabban érintett metrószakaszról, a Piccadilly Line-on lévő King’s Cross állomásról, ahol becslések szerint 21-en haltak meg. Ugyancsak tegnap megkezdődött a merénylet halálos áldozatainak azonosítása: délutánig két brit állampolgárságú nő személyazonosságát sikerült megállapítani. Jim Dickie, a Scotland Yard illetékes főfelügyelője még a hét végén közölte, hogy a merényletben meghaltak azonosítása „az elhalálozás jellege miatt” akár hetekig is eltarthat. A rendőrségi vezető szerint a merényletek helyszínéről kiemelt holttesteket egy külön erre a célra létrehozott, ideiglenes halottasházba viszik. Abelovszky György londoni magyar főkonzul közben az MTI-vel közölte: a képviselet már egyetlen magyar állampolgárt sem kerestet a brit hatóságokkal. A konzulátus keresőlistáján hétfő reggel ugyan még hat magyar volt – egy négytagú család és egy munkavállalás céljából érkezett férfi, valamint egy fiatal nő –, de ők a nap folyamán jelentkeztek. A fiatal nő – akit a merénylet óta nem tudott elérni a családja – jelentkezett legutoljára, a délután folyamán.
A további támadásoktól való félelem most megszabja Nagy-Britannia mindennapjait. A hétfői The Times szerint a hatóságok a létező legmagasabbra emelték a terrorfenyegetettségi készültséget, mert attól tartanak, hogy az elkövetők – akik a rendőrség szerint biztos, hogy életben vannak – újabb támadásra készülnek. A vezető brit lap biztonsági forrásai szerint a pokolgépeket elhelyező összes merénylő a King’s Cross állomáson gyülekezett, és itt szálltak fel a később felrobbantott szerelvényekre, amelyek mindegyike áthaladt ezen a hatalmas, öt földalattivonalat összefogó metró- és vasúti csomóponton. A The Times forrásai szerint lehetséges, hogy az első londoni robbantások után csaknem egy órával, a 30-as buszon működésbe lépett pokolgép a támadássorozatnak a metróból menekülő utasok ellen tervezett második hulláma lett volna, de mivel a metróhálózatot pillanatok alatt lezárták, az elkövető esetleg pánikba esett, vagy azt a parancsot kapta, hogy célozza meg a londoni tömegközlekedés másik jelképértékű eszközét, az emeletes buszt. A félelem tegnap újabb riadót okozott: délben csaknem egy órára lezárták a londoni kormányzati negyed főutcáját, miután egy emeletes városi buszon gyanús csomagot találtak.
Míg London feleszmél a csapásból, a külföld is levonja a tanulságokat. Catherine Colonna, Franciaország európai ügyekért felelős minisztere azt javasolta, hogy az Európai Unió alkotmányába vegyenek bele egy olyan záradékot, amely kifejezi a szolidaritást a terrorizmus elleni harcot illetően, még mielőtt esetlegesen ratifikálnák az alaptörvényt. A biztonsági intézkedéseket is komolyabban veszik Európa-szerte: a norvég főváros metróvonalain, a külképviseletek környékén megerősítették a rendőri jelenlétet. A bécsiek döntő többsége ezzel szemben nem tart attól, hogy terrortámadás célpontjai lehetnek az osztrák főváros tömegközlekedési eszközei – állapította meg az Ökonsult közvélemény-kutató intézet abban a felmérésében, amelynek eredményeit hétfői számában ismertette a Kurier című független osztrák napilap.
Magyar sérült Törökországban. Egy magyar sebesültje is volt a nyugat-törökországi Cesme üdülővárosban bekövetkezett pokolgépes robbantásnak: a fiatal nő könnyebben sebesült meg, és az ellátása után elhagyta a kórházat. A nőt a vasárnapi robbanás után az izmiri kórházba szállították, a karjából egy repeszszilánkot távolítottak el. A cesmei robbantásnak legkevesebb húsz sebesültje volt, a merénylet elkövetését egy magát a Kurd Szabadság Sólymai Szervezetének nevező, eddig ismeretlen kurd szervezet vállalta magára. (MTI)