Mintegy ötvenezer embert várnak a mai emlékünnepségre. Félszáz állam és nemzetközi szervezet küld delegációt Srebrenicába. Részvételét megerősítette négy államfő, a szerb, a szerbia-montenegrói, a horvát és az albán, valamint nyolc külügyminiszter, a brit, a holland, a francia, a svéd, a szlovén, a macedón, a bolgár és a török. Az Egyesült Államokat Pierre-Richard Prosper, a háborús bűncselekményekkel foglalkozó nagykövet képviseli. Jelen lesznek a nemzetközi szervezetek képviselői is. A hágai törvényszék képviseletében Theodor Meron elnök lesz Potocariban. Carla del Ponte főügyész korábban jelezte, hogy nem utazik Kelet-Boszniába, ezzel tiltakozik, amiért nem sikerült a srebrenicai vérengzés felelőseit a bíróság elé állítani.
Boszniában sokan nem látják szívesen, hogy Belgrádból küldöttség érkezik, mégpedig ilyen magas szinten. Vita előzte meg Boszniában is, Szerbiában is, hogy Borisz Tadicsnak el kell-e mennie Srebrenicába, ahol a szerb nemzet nevében követték el a népirtást. Útját különbözőképpen értelmezik. Egyesek bocsánatkérésként, mások azonban hiteltelennek tartják a részvételt, amikor Szerbiában végül semmilyen formában sem emlékeznek meg a srebrenicai vérengzésről. A szerb parlament sem fogadta el a nyilatkozatot, a vajdaságinak sem sikerült, csak a tartományi kormány hozott egy határozatot, amely azonban minden bűncselekményt elítél, amelyet a volt Jugoszlávia területén követtek el. Mindennek tetejében a Szerb Radikális Párt a hét végén a Száva Központban filmvetítéssel egybekötött megemlékezést tartott. A felvételeken a szerbek elleni kegyetlenkedéseket mutatták be a népes közönségnek, köztük a szerb pravoszláv egyház vezetőinek, Pál pátriárkával az élen. A szerb közvéleményben ugyanis továbbra sem a bűncselekmény elítélése a téma, hanem a felelősség áthárítása.
Hiteles megemlékezést a srebrenicai áldozatokról az újvidéki Exit zenei fesztiválon jelentettek be vasárnap éjszakára. Az ország és a világ minden tájáról összesereglett fiatalok tízezrei és a rendezvény szervezői nem törődtek a radikálisok fenyegetéseivel. Annie Lenox I Saved the World Today című dalával küldik a béke és a kegyelet üzenetét.
A boszniai Szerb Köztársaság rendőrségének szóvivője kijelentette, mindent megtesznek, hogy a megemlékezés részvevői biztonságban legyenek. Srebrenica térségében nyugalom van. Két esemény vonta csak magára a figyelmet. Az egyik, hogy újabb tömegsírra bukkantak, mindössze néhány száz méterre a srebrenicai emlékhelytől. A meggyilkolt srebrenicaiak kihantolt holttesteit hordták ide, hogy eltüntessék a nyomokat. (Bosznia-Hercegovinában egyébként eddig több mint 300 tömegsírból 16 500 holttestet emeltek ki.)
Borisz Tadics szerb elnök a Sky News hírtelevíziónak kijelentette, hogy Ratko Mladics tábornokot a következő néhány napban letartóztatják. Mint emlékezetes, az Egyesült Államok és az EU a srebrenicai évfordulót jelölte meg a hágai vádlott lefogása határidejének.
Öngyilkos lett egy férfi a bergamói reptéren + videó
