Gyurcsány a vidékre figyel

Átfogó vidékfejlesztési programot ígért Gyurcsány Ferenc kormányfő, s elismerte: a falvak lakóinak többsége máról holnapra él. A Fidesz szerint sajnálatos, hogy a kormánynak csak az utolsó háromnegyed évben jutott eszébe a vidék. Ángyán József professzor úgy látja, a kormány célja, hogy földönfutóvá tegye a gazdákat, és a nómenklatúra kezére játssza a földjeiket.

Munkatársunktól
2005. 07. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar vidéknek is odaígérte a következő évtizedet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap Hernádon. „A következő időszak visszaadhatja a falunak a hitét, hogy van értelme az életnek, hogy nem a máról holnapra túlélésről szól ez a világ” – hangoztatta. Kitért arra: országgyűlési határozatot kell előkészíteni arról, hogy merre menjen a következő években a magyar vidék, és meg kell alakítani a nemzeti vidékpolitikai tanácsot. A Kossuth rádióban pedig azt mondta, csak az erős termelő- és értékesítőszervezetek képesek megvédeni a termelők érdekeit. egy kisgazda ma erőtlen egy nagytermelővel, felvásárlóval szemben.
Hargitai János, a Fidesz képviselője szerint egy országgyűlési határozat valamilyen vidékfejlesztési chartával „túl puha”, a területet kerettörvényben kell szabályozni, amely megköti a költségvetés-készítők kezét is. A politikus úgy értékelte, hogy „a miniszterelnök úr jól jellemzi a vidék helyzetét, a falu napról napra él”. Megjegyezte, Gyurcsánynak a kormányzás utolsó háromnegyed évében jutott eszébe programot készíteni.
– A tőkés nagybirtokrendszert készíti elő a Gyurcsány-kormány vidék- és agrárpolitikája – mondta el lapunknak Ángyán József egyetemi tanár, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének tanácsadója. – A volt tsz-nómenklatúra vagyonára alapozva a dél-amerikai modell szerint kialakított nagy latifundiumokon bérmunkásokat alkalmaznának – mutatott rá. – A kabinet nyíltan kimondta: 80– 100 ezer embernek van helye a mezőgazdaságban. Jelenleg 250 ezer mezőgazdasági egység létezik, és összesen 766 ezer azoknak a száma, akik részben vagy egészben a mezőgazdaságból élnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.