A szocialisták az SZDSZ-szel képzelik el a kormányzást a következő ciklusban is – jelentette ki Hiller István, az MSZP elnöke egy vele készült lapinterjúban. Hiller a Magyar Hírlapnak kifejtette: a kérdés még nyitott, tárgyalnak, de egyelőre nincsenek eredmények. Véleménye szerint közös jelöltekről és visszaléptetésekről még korai beszélni, de azt szeretné, ha minél több szocialista futna be, és nem szeretné, hogy a fideszesek szerezzenek mandátumot. Arra a kérdésre, hogy az államfőválasztáson az SZDSZ tiltása ellenére Szili Katalinra szavazó Mécs Imre, Béki Gabriella és Wekler Ferenc helyet kaphat-e a szocialisták listáján, Hiller István úgy felelt: először ismerni kell az SZDSZ döntését. Mécs Imréről szólva hangsúlyozta: 1956 hősének az MSZP véleménye szerint is helye van a parlamentben 2006 után, és ha ezért tenni kell, arra készen áll. Az elnök cáfolta, hogy tárgyaltak volna az MDF-fel az esetleges együttműködésről, a jövőről pedig annyit közölt: majd meglátjuk a választások után.
– Az MDF sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel nem készül koalícióra lépni – jelentette ki a Népszavának nyilatkozó Dávid Ibolya pártelnök. – Mivel nem tudjuk, hogy a többi párt milyen választási programmal áll elő, s azok öszszeegyeztethetők lesznek-e az MDF programjával, erről a választás első fordulója előtt még korai beszélni – tette hozzá.
Orbán Viktor: A Jóisten békességre teremtette az embereket, nem háborúra + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!