Realitás, hogy 2006-ban akkor győzhetünk, ha a koalíció mindkét pártja jól szerepel, és mint az MSZP elnöke természetesen azt szeretném legjobban, ha a szocialista párt egymaga is tudna majd kormányt alakítani. De reálpolitikusként azt gondolom, a koalíciós kormányzást kell megcélozni – nyilatkozta az MSZP elnöke a Népszavának. Hangsúlyozta azt is, „világossá kell tenni, hogy itt két szuverén pártról van szó, mindkettőnek megvannak a saját értékei, de a köztük levő kapcsolat alkalmas arra, hogy együtt kormányozzanak”. „Ez egy értékeken és sok vitán alapuló, mégis működőképes koalíció” – mutatott rá Hiller István.
Kérdésre válaszolva közölte: tudatos elhatározás eredménye, hogy elsősorban a kormányfő képviseli a közvélemény előtt az MSZP politikáját, de ő és a miniszterelnök minden kérdésben közösen alakítja ki a véleményét.
– Szükségesnek tartjuk, hogy a miniszterelnök arca nagyon ismert legyen, mivel már látható, a választási küzdelmet az egyik oldalon Orbán Viktor, a másikon pedig Gyurcsány Ferenc neve jellemzi majd – mondta az MSZP elnöke. Hiller István szerint a korábbiakhoz képest ez valóban változás, de ezt azzal indokolta, hogy modern, energikus és győztes baloldalt akarnak csinálni.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
