Ismét elbukott a MÁV-tender

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) ismét megsemmisítette a MÁV motorvonattenderének eredményét. Ezzel visszavonhatatlanul elúszott annak a lehetősége, hogy jövő márciusra új elővárosi vonatokkal javuljon a főváros és környékének tömegközlekedése.

2005. 07. 05. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Döntését a KDB azután hozta meg, hogy a MÁV gyorsvasúttenderéből kizárt Bombardier jogorvoslatért a testülethez fordult.
A MÁV kommunikációs igazgatóságán nem tudtak érdemben reagálni a hírre, mint mondták, jogászaik vizsgálják a KDB határozatát. A Stadler Bussnang AG kommunikációval megbízott ügynöksége megerősítette, hogy a cég megkapta a KDB döntésének indoklását, s tanulmányozza azt. Érdemi reagálásra csak ezután vállalkoznak.
– Nem az a kérdés, hogy melyik gyártó terméke fut majd a vasútvonalakon – jelentette ki Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Orbán-kabinet közlekedési minisztere –, hanem az, hogy képes-e a magyar kormány, illetve annak vállalata botrányok és elmarasztaló ítéletek nélkül sikeresen végigvinni egy nagy értékű közbeszerzési eljárást. Az utóbbi hónapokban nyilvánvaló lett, hogy a lánc leggyengébb szeme a magyar vasúttársaság menedzsmentje, amely nem képes olyan korrekt feltételeket támasztani a résztvevőkkel szemben, amelyek kiállják mind a cégek jogászainak, mind a független bírálóknak a kritikáját – mondta Fónagy.
A KDB döntése akár a MÁV-vezetők sorsát is megpecsételheti. Most ugyanis bebizonyosodott, hogy a Gaál Gyula elnök, Mándoki Zoltán vezérigazgató, Lékai Gusztáv beszerzésért felelős főigazgató alkotta vezérkar képtelen üzembe helyezni az ígért időre, vagyis a választások tavaszára az új motorvonatokat. Ez pedig jó alkalmat szolgáltathat a kormánynak, hogy eltávolítsák a MÁV jelenlegi vezetését.




Motorvonat-történet. A MÁV március 18-án a Stadlert hirdette ki az összesen 60 villamos motorvonat szállítására és karbantartására kiírt pályázat nyerteseként. A második helyen végzett Bombardier március 23-án jogorvoslati kérelmet nyújtott be a KDB-hez. A testület március 24-én ideiglenes intézkedéssel tiltotta meg a MÁV-nak, hogy aláírja a Stadler-Ganz Transelektro konzorciummal a szerződést, május 2-án pedig megsemmisítette a vasúttársaság Stadlert győztesnek kikiáltó határozatát. A MÁV új ártárgyalásokba kezdett mindkét féllel. A vasúttársaság június elsején ismét a Stadlert hirdette ki győztesként, miután a Bombardiert kizárta. A német–kanadai társaság június 2-án ismételten fellebbezést nyújtott be a KDB-hez, amely 10-én a panasz érdemi elbírálásáig megtiltotta, hogy a MÁV szerződést kössön a Stadlerral.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.