Kimerülhet az agrárkassza

Újabb agrártámogatásokat állított le az FVM, amely az egész hazai állattenyésztést kedvezőtlenül érinti, s egyúttal újabb bizonyíték az agrárbüdzsé állapotára. A jelekből úgy tűnik, hogy a szakminisztérium tavaly és az idén is a következő évi büdzsé terhére „intézkedik”. Tavaly óta ez a hatodik zárolt támogatási jogcím.

Nagy Ottó
2005. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb jelét tapasztalhatjuk annak, hogy nagy bajban van az idei agrárköltségvetés, hiszen nyilvánossá vált, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) újabb támogatást függeszt fel – nyilatkozta lapunknak Lengyel Zoltán, a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője, miután az agrártárca kedd déltől felfüggesztette az állattenyésztési támogatási kérelmek befogadását. Az FVM tájékoztatása szerint a támogatásokat azért fagyasztották be, mert túl sok kérelem érkezett, és az adatokat fel kell dolgozni. Ugyanakkor azt nem tudták megmondani: mennyi pályázat érkezett, s azt sem, hogy mikor kerülhet sor a támogatás újbóli megnyitására.
– Ugyanaz ismétlődik, mint tavaly: nincs, illetve elfogyott az egyes támogatásokra szánt pénz, de a tárca arról beszél, hogy milyen jó lesz majd. Mindez szemben áll azzal, hogy a kormány odafigyel a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre. Ezt bizonyítja a jelenlegi támogatási stop is. Arra is kellene gondolni, hogy mi lesz jövőre, mert már a 2006-os költségvetési keretből elköltöttek több mint százmilliárd forintot, de ez is csak abban az esetben áll, ha a kormány betartja az agrármegállapodást, amelyben rögzítették a területalapú támogatások kifizetését – tette hozzá Lengyel. Ez a hatodik támogatási forma, amit bizonytalan ideig nem lehet igénybe venni, de hasonlóan a már felfüggesztettekhez, ezt is azért kell szüneteltetni, mert túl sokan igényelték. Ismert, hogy tavaly októberben a falufejlesztési, novemberben pedig a mezőgépek vásárlására, decemberben az erdészeti utak építésére nyújtható pályázatokat állították el. Idén márciusban pedig az állattenyésztési és a növénytermesztési építések, valamint az idegenforgalmi beruházások támogatása lett függővé, míg a gépvásárlási pályázatokat azért fagyasztották be a tavasszal, mert már nemcsak az idei, hanem a jövő évi keret is elfogyott.
A most szüneteltetett támogatások a lapunk által megkérdezett szakértők szerint közvetlenül nem érintik a termelőket, összességében azonban igen rosszul érintik az egész magyar állattenyésztést. A most kimerült alap nem más, mint egy 1,2 milliárdos kötelező jellegű befizetés, amelyeket az állattartóknak kell állniuk. Kiürülése magyarázható azzal, hogy már tavaly is kevesebb pénz folyt be, és akkor az idei keret terhére folyósítottak támogatásokat. A szakma szerint az állattenyésztési alap befizetéseit nem a termelőkre kellene hárítani, hanem a kereskedőkre, viszont a befolyt összeget szakmai és nem állami irányítás alá kellene helyezni a hatékonyabb felhasználás érdekében.
Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára szerint a későbbiekben üthet vissza a támogatások szüneteltetése. A főtitkár megjegyezte azt is, hogy az agrárbüdzsé kiürülésének több jele is, van, amelyek közül az egyik az AVOP 1/1-es támogatásainak felfüggesztése. Itt kombájnvásárlásra és a gabonatároló-építésre lehetett pályázni. Most ezeket a pályázatokat beérkezési sorrend szerint elbírálják, és ha a szerencsés még beleesik a keretösszegbe, akkor pozitív elbírálás után támogatásban részesülhet, a többieket kiértesítik azzal, ha akarják, akkor pályázataikat a jövő évre átsorolják.

Megrendül az agrárpolitika? A Margaret Beckett brit mezőgazdasági miniszter által ismertetett következő féléves, a mezőgazdaságot érintő program a legkedvezőtlenebb várakozásokat is alulmúlja az európai és magyar gazdák szempontjából, az európai agrárpolitika alapjainak felszámolására, a támogatások drasztikus csökkentésére tesz kísérletet – mutatott rá Glattfelder Béla fideszes néppárti képviselő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.