London utcáin olyan sok volt a sérült, hogy autóbuszokat kellett mentőautó gyanánt használni, s az Edgware Road metróállomás közelében lévő Hilton hotelben rögtönzött elsősegélynyújtó helyet kellett létesíteni. A város hangulata nyomott, komor volt, de kifejezett pánik jeleit nem lehetett észlelni. Mindenfelé mobiltelefonos embereket lehetett látni, láthatólag mindenki igyekezett mielőbb kapcsolatba kerülni szeretteivel.
„Előbb hatalmas dörrenés hallatszott, majd pillanatok alatt lángnyelvek nyaldosták körül a metrókocsi oldalait” – számolt be rémítő élményéről egy szemtanú, Derek Price, aki a Liverpool Street metróállomás közelében felrobbantott szerelvényen élte át a rettenet pillanatait.
A merényletek után számos szemtanú küldött sms-üzeneteket a brit médiának, főként a BBC-nek és a Sky Newsnak.
Lynzi-Alana Ashworth (Tavistock Square): „Kint felrobbant a busz, és az egész épület beleremegett. Most éppen a bejárati csarnokban fogadják a sebesülteket. Sokaknak nagyon rossz az állapota, hiányzik a karjuk és a lábuk.”
Tycie West (King’s Cross, metró): „A hangosbemondón egy hang arra kérte az utasokat, hogy hagyják el az állomást. Most is meg vagyok döbbenve az általános közönytől, beleértve az enyémet is. Senki nem figyelt oda, és továbbra is vártuk a következő metrót. Az emberek csak három perc múlva mozdultak meg, amikor egy metróalkalmazott érkezett üvöltve a peronra, és még akkor is morogtak…”
Scott Wenbourne (Aldgate): „Három holttestet láttam a vágányokon. Azt hiszem, a kocsiban is voltak holttestek. Néhányan mozogtak, de nem bírtam nézni. Senki nem segített rajtuk.”
Ennél látványosabb kezezés nincsen, mégsem járt érte büntető a döntőben + videó
