Tovább romlott az időjárás a K2-n, ezért az 5300 méteren lévő alaptáborban tartózkodó Mol-K2 expedíció tagjai napok óta csak nehézségek árán tudnak felfelé mozogni a hegyen. Az alpinisták a kedvezőtlen idő ellenére is jól vannak, töretlenül bíznak a javulásban – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a vállalkozás kommunikációs feladatait ellátó Sportpiac.
A héttagú expedíció három tagja – Csollány Katalin, Erőss Zsolt és Markos Huba – még szerdán felfedezőútra indult, és megpróbáltak feljebb menni a hegygerincen, míg a többiek odalent folytatták az építkezést. Nem sikerült azonban eljutniuk a 6100 méteren fekvő első táborig, mert a magas hó miatt körülbelül 5800 méterről vissza kellett fordulniuk.
A környéken nagy a lavinaveszély, sőt a hírek szerint egy hócsuszamlás az expedíció következő állomásának szánt első tábor helyét átmenetileg be is takarta – mondta el Ács Zoltán, az expedíció Magyarországon tartózkodó technikai koordinátora. A görgeteg által okozott károkról Ácséknak egyelőre nincsenek információik, vélhetően azonban a lavina nem végzett az expedíció sikerét befolyásoló pusztítást. A különítmény tagjainak a történtek ellenére sem csökkentek a kilátásai a világ második legmagasabb, 8611 méteres hegycsúcsának meghódítására, legfeljebb az előzetesen kalkuláltnál kicsit többet kell várniuk a kedvező időjárás beköszöntére.
Honfitársaink, illetve román és szlovák alpinista társaik nincsenek egyedül: több expedíció is a hegyen vagy annak alaptáborában tartózkodik, hogy megpróbáljon fölkapaszkodni a Föld legnehezebben megmászható hegycsúcsára.
599 Daytona után itt az 1 ráadás
