E szedett-vedett versenyformában, a Világligában a mieink az idei kiírásban – a selejtezőt is beszámítva – nyolc győzelemmel nyitottak, nyolcadikra, szombatra virradóra könnyedén intézték el 14-11-re az olaszokat. Még magyar csapattól és pólóstól is ritka bravúr, hogy Kiss Gergő négy góljával és 4-0-lal indult a derbi, ami azért kissé ziláltan végződött. A dömpingszerű kipontozódások és Szívós Márton betegsége miatt ugyanis a hajrára alig maradt mezőnyjátékos, Gergely István cserekapust kellett beküldeni bekkelni. Válogatottunk így nyert 14-11-re, amire mondhatjuk: még szép, két kapussal?!
A horvátok ellen aztán már eredeti posztján kezdett Gergely, ám a negyedik negyedben Kemény Dénes szövetségi kapitány az előző nap brillírozó Szécsit küldte a helyére. Sem ő, sem Madaras három gólja, sem a félidei 6-5-ös vezetés nem volt azonban elég az újabb, egyre megszokottabb sikerhez, mert a horvátok a második félidőt 6-3-ra, az utolsó negyedet 4-2-re hozva 9-7-re győztek. Kemény Dénes pedig meghívta egy italra a fiait, telefonérdeklődésünkre azt is elmondta, miért: „Megnyertünk már mindent, de olyan még soha nem fordult elő velünk, hogy több mint egy éven át veretlenek maradjunk, úgyhogy ezt ünnepeltük meg.”
Ha viszont az előző esztendő helyett az előző napot vesszük, két okból is érdekes lehet e 7-9. Először azért, mert éppen július 22-i vb-csoportellenfeleink, a horvátok kerekedtek fölénk. Másodszor pedig azért, mert így az amerikaiak elleni hétfői parti ki-ki meccsé lépett elő, ha kikapunk, akár ki is pottyanhatunk a Világliga augusztusi, belgrádi hatos döntőjéből. Kemény Dénest egyelőre egyik felvetés sem hozta túlzott izgalomba: „Soha nem megyünk úgy vízbe, hogy ne a győzelem legyen a célunk, az amerikaiak ellen most legfeljebb nőtt a tét, de ettől még el fogjuk viselni. Ami pedig a vb-t illeti, nem biztos, hogy egy mostani sima győzelemmel jobban jártunk volna.” E megközelítés első hallásra persze meglepő is lehetne, de Kemény árnyalt észjárását ismerve világos: e vereség garantálja a készenléti állapotot addigra, ameddigre igazán kell.
Mostantól pedig bele lehet vágni az újabb nyerő szériába, a csúcsdöntés veszélye úgysem fenyeget. A rekordot ugyanis szintén a magyar válogatott tartja, az 1928–39 közötti 110 veretlen mérkőzéssel.
Csoportgyőztes nők. Női válogatottunk az olaszországi Gubbióban vívta meg a maga Világliga-selejtezőit, és a B csoport élén végzett. Csapatunk szombaton 11-5-re verte Franciaországot, tegnap pedig 11-6-ra Spanyolországot.
Közeleg a mélypont, előre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
