A két héttel ezelőtt elindított, Magyarország: kirobbanó siker című kampány számos elemét felvonultatja az a nyilatkozattervezet, amit Kóka János gazdasági miniszter tegnap egy közös, négypárti egyeztetésre javasolt. „Meggyőződésünk, hogy Magyarország sikerre van ítélve, a siker pedig közös ügyünk” – áll a dokumentumban, amelynek aláírása Kóka elképzelése szerint egyfajta garanciát jelenthetne a nemzetközi befektetők felé.
A főként általános megállapításokat, így például a versenyképesség javítását, az oktatási rendszer korszerűsítését és az uniós támogatások kihasználását tartalmazó tervezetről a miniszter elmondta, hogy az csak első munkaváltozat, így arra kéri a pártokat, július végéig küldjék be szövegmódosítási szándékaikat a minisztériumba. Ezt követően történhetne meg a közösen megfogalmazott szöveg rögzítése, amit augusztus 20-a környékén ünnepélyes keretek között aláírhatnának.
Az SZDSZ részéről Kuncze Gábor pártelnök, az MSZP részéről pedig Puch László, az Országgyűlés gazdasági bizottságának vezetője méltatta a nyilatkozatban rögzített célokat, és biztosította Kókát arról, hogy csatlakozhatnak a végleges változathoz is. Az ellenzéki pártok képviselői, Domokos László, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke, valamint Pongrácz Tibor, az MDF főtanácsadója hangsúlyozták, hogy készek a megegyezésre, ugyanakkor a tervezetben foglaltakon túl konkrétabb és több cél rögzítését tartották szükségesnek.
Mint ismeretes, a július elején indult, „kirobbanóan sikeres magyar gazdaságról” beszámoló kampányra a Miniszterelnöki Hivatal 26 millió forintot költött. A pozitív gazdasági adatokat tartalmazó újsághirdetéseket a kormányszóvivő a gazdaság valóságos helyzetének ismertetésével indokolta.
Lövöldözés Kijevben: Megölték Volodimir Zelenszkij kulcsemberét
