The Washington Post
Bár a liberális lap óvatosságra int azzal kapcsolatban, hogy az eredményeket a Bush-kormány adócsökkentési politikájának tulajdonítsa, szerkesztőségi vezércikkét mégis kénytelen azzal kezdeni, hogy megindult az Egyesült Államok költségvetési hiányának csökkenése. A legutóbbi nyilvánosságra hozott deficitterv 333 milliárddal számol, mely százmilliárddal kevesebb, mint amit februárban közöltek, a tavalyi év rekordöszszegű, 412 milliárdos hiányánál pedig jóval alacsonyabb. A pozitív elmozdulás oka az adóbevételek váratlan, 14 százalékos növekedéséből adódik. Ellenséges hangvételű cikkében a lap óvatosságát arra alapozza, hogy az adócsökkentési intézkedéseket három éve vezette be az adminisztráció.
The Guardian
A kínai Sanghaji Autó Vállalat (SAIC) erőfeszítéseket kíván tenni amerikai partnerével a csődbe ment brit MG Rover csoport megszerzésére – írja a brit baloldali, antiglobalista lap, mely a londoni terrortámadások óta mintha kissé jobbra tolódott volna, s ez a hagyományos brit értékek iránti fokozott aggodalmában is megnyilvánul. A hírneves gépkocsigyártó még áprilisban jelentett csődöt, miután egy vegyes vállalat alapítását célzó tárgyalásaik a SAIC-cal kudarcot vallottak.
The Washington Times
Az amerikai főváros konzervatív lapja cikket közöl egy coloradói republikánus kongresszusi képviselőről, akit mint eljövendő elnökjelöltet mutat be. Tom Tancredo eddig még nem indult a megméretésen, de ez nem marad örökké így, ha az ismert jelölteket nem tudja rábírni arra, hogy képviseljék elgondolását – mondja. Hogy mire irányulnak ambíciói? Tancredo rendkívül keményen lép fel az illegális bevándorlással való leszámolás érdekében és a legális bevándorlás korlátozása mellett. Addig is, amíg dönt saját céljairól, egyet már kitűzött maga elé: mindent megtesz, hogy a kérdés 2008-ban az elnökválasztás egyik alapvető témája legyen úgy a republikánusok, mind a demokraták körében. A cikk megemlíti, hogy Tancredo nem tartozik a „politikailag korrekt” figurák közé, hiszen megkérdőjelezte a Bush-kormánynak azt az alapvetését, miszerint Amerika a terrorral állna háborúban. Szerinte „a militáns iszlámmal állunk háborúban és kész”, „odáig jutottunk a politikai korrektségben, hogy ezt már kimondani sem lehet”.
Idnes
Gyorsan csökken az európai alkotmányt támogatók tábora Csehországban – írja a Mlada Fronta Dnes egy minap készített közvélemény-kutatásra hivatkozva. Eszerint ha most rendeznének népszavazást, akkor csupán a megkérdezettek 21 százaléka mondana igent rá, 37 százalék elutasítaná, míg 42 százalék még nem tudja, hogyan szavazna. Az újság emlékeztet: májusban még 62, júniusban pedig 42 százalék volt azok aránya, akik igennel akartak szavazni.
Orbán Balázs: A Tisza és a DK nagykoalíciója összezárt
