Nyomor és derû

Böjte Csaba neve ma már fogalom. Az erdélyi ferences rendi szerzetes históriája tizenhárom évvel ezelõtt kezdõdött, amikor a romos dévai kolostorból otthont teremtett pártfogoltjainak, az árva gyerekeknek. Azóta õ és segítõi kiterjedt gyermekotthon-hálózatban nevelik a lepusztult betondzsungelek, málladozó falú viskók nehéz sorsú fiataljait. Fekete Ibolya dokumentumfilmet forgatott a mesébe illõ történetrõl. Az Utazások egy szerzetessel az idei szemle egyik legnépszerûbb mozija volt.

Orosz zenészek, angol lányok a nagy sikerû Bolse Vita fõszereplõi, Eduardo Rózsa Flores, bolíviaimagyar forradalmár a kulcsfigurája a Chicónak, legújabb filmje pedig egy ferences rendi szerzetes mindennapjait mutatja be. Mi alapján választja ki a fõhõseit?
Olyan emberek érdekelnek elsõsorban, akikben rendkívüli elszántság van ahhoz, hogy megharcolják a maguk ügyét.
Böjte Csabával már korábban is sokat foglalkozott a média, filmet is forgattak róla.
Talán az én filmem személyesebb. Engem az érdekelt, hogy õ hogyan tevékenykedik. Úgy gondolom, nem elég elmondani valamirõl, hogy nagyszerû, meg kell tudni mutatni, hogy mitõl az, ez teszi hitelessé. Ilyen értelemben mûködik is a dolog, eddig minden vetítés után azonnal a pénztárcájukhoz nyúltak a nézõk. Hozzá kell tennem, nem azzal a szándékkal kezdtem hozzá a forgatáshoz, hogy kampányfilmet csináljak, de most már nagyon örülök, hogy így alakult. Vannak olyan helyzetek, amikor a filmnél fontosabb, hogy segíthet az ember.
Böjte Csaba azt mondta, ha évente egymillió ember fizetne száz forintot, akkor abból az összes gyerek ellátása megoldódna. El fog jutni a film egymillió segítõkész emberhez?
Jó lenne… A Magyar Televízió már vetítette egyszer, küzdök érte, hogy minél nagyobb nyilvánosságot szerezzek a dévai gyerekek ügyének, és legyen egymillió ember, aki látja a filmet. Sajnos, akármilyen kézenfekvõ lenne évente száz forint, reklám nélkül nem nagyon adnak az emberek. Milyen jó lenne egy kampány Böjte Csaba védenceiért is!
December 5-e után ugyan ki fog kampányolni egy erdélyi magyar szerzetes mellett?
Hogy jön ez ide? Ez nem politikai ügy. A nyomor kellõs közepén él sok kis magyar, román, cigány gyerek, és van egy ember, aki, ha a közelükben jár, nem tudja megállni, hogy ne segítsen rajtuk. Segítenünk kell nekünkis.
Bár, a szerzetes nyilván nem szereti a televíziós szereplést, mégis olyan természetesen mozgott a kamerák elõtt, mintha világ életében ezt csinálta volna.
Számára fontosabb a küldetése annál, mint hogy a közelében ott „alkalmatlankodik” egy egész filmes stáb. Böjte Csabát olyannyira lefoglalta a feladata, hogy amikor visszanézte a filmet, bizonyos jelenetek esetében egyáltalán nem emlékezett arra, hogy mi is vele voltunk.
A filmszemlén a nézõk nagyon megrendülten jöttek ki az Utazások egy szerzetessel vetítéseirõl.
Örültem ennek, de kicsit váratlanul is ért. Én – hülye fejjel – azt hittem, derûs filmet készítek. Rám nagyobb hatással volt az az életkedv, amellyel Böjte Csaba a munkáját végzi, mint a nyomor, amivel igazán nem elõször találkoztam életemben. Örülök, hogy az emberek megkönynyezték ezeket a kicsi gyerekeket. Másrészt bosszant is, hogy ennyire váratlanul éri õket a szélsõséges szegénység látványa. Mindig mondom: nem egzotikum a szegénység! Csak körül kell nézni! Mindenki láthatná, ha akarná. Segíteni kell, nem szörnyülködni!
Az Utazások egy szerzetessel egyik nagy erényeként emlegetik, hogy nem próbálja idealizálni a dévai történetet.
Böjte Csabában az a nagyszerû, hogy nincs olyan helyzet, amelyben ne találná meg a módját annak, hogyan lehet legalább egy kicsit segíteni a rászorulón. Rendkívül ritka az olyan ember, aki bárkit meg tud érinteni a jóságával, a figyelmességével. Ezért kitûnõ hõs Böjte Csaba. Nem kell idealizálni, elég megmutatni, úgy, ahogy van.
A ferences szerzetes a gyerekeken segít. A felnõtteken már nem lehet segíteni?
Senki nem veheti a vállára a világ sorsát, ám az a törõdés, amit a gyerekek Csaba atyától kapnak, továbbhullámzik. Jártunk például egy roma asszonynál, akinek a kisfia és a kislánya Déván nevelkedik, de szünidõre mindig hazamegy mind a két gyerek. Rend és tisztaság volt a nyomornegyed kellõs közepén levõ kis szobában. Az asszony megkínált minket egy pohár vízzel, hogy lássuk, nála a pohár olyan tiszta, abból bárki nyugodtan ihat. Amit a gyerekek a nevelõiktõl tanulnak, azt otthon továbbadják a családjuknak.
Állítólag a káromkodásról a legnehezebb leszoktatni a frissen érkezõ otthonlakókat.
De sikerül! Felszabadult, derûs, jól nevelt fiatalok élnek ezekben az otthonokban, akik rendszeresen találkoznak a szüleikkel – ha van nekik. Boldog légkör uralkodik ott, ami nem csak azért hihetetlen, mert a gyerekeknek borzasztó életük volt korábban, hanem azért is, mert a gyermekotthonok nem arról híresek, hogy a lakóik jól éreznék magukat bennük.
A román állam hogy viszonyul Böjte Csaba missziójához?
A történetekbõl az derül ki, hogy ma már nagyon jól. Eleinte, persze, voltak konfliktusok, de mára a hatóságok megértették, hogy milyen fontos dolog az, amivel a szerzetes foglalkozik. Megkapják azt a kevéske állami támogatást, ami minden romániai gyerekotthonnak jár.
Az Utazások egy szerzetessel az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium díját kapta az idei filmszemlén. Elégedett?
Persze, elégedett vagyok, a film népszerû volt. Több pótvetítést kellett beiktatni, annyian szerették volna megnézni. És egy díjnak mindig örül az ember.