Két zenei fesztivál nyitotta meg kapuit tegnap este a Vajdaságban, az újvidéki-péterváradi Exit és a kishegyesi Dombos Fest. Ez utóbbinak a tervek szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Borisz Tadics szerb elnök lett volna a díszvendége, ám a két politikus közül egyik sem tudott eljönni. Helyettük Mikola István és Kasza József, a VMSZ elnöke mondott ünnepi beszédet, majd felolvasták a volt miniszterelnök üzenetét a fesztiválhoz. A magyarok jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a 15 milliós nemzetben van, hangoztatta Orbán levelében.
A megnyitót megelőzően azonban Orbán és Tadics Palicson mégis megtartotta a korábban lemondott találkozóját. A zártkörű megbeszélésen Orbán szót emelt a magyar kisebbség védelméért. A munkaebéden jelen lévő Kasza József később kijelentette, hogy külön kitértek a kisebbségek helyzetére, ezen belül a magyarverésekre és a VMSZ elleni lejárató kampányra, s a VMSZ elnöke elégedetten állapította meg, hogy a két politikus hasonlóan vélekedik e kérdésekről.
A tartományi székváros melletti péterváradi várban közben tűzijátékkal, híres együttesek felvonultatásával – és egy csúnya incidenssel – vette kezdetét Délkelet-Európa legnagyobb zenei rendezvénye.
A Dubioza kolektiv nevű zenicai együttest üvegekkel dobálták meg, miután elhangzott a Cannot Forgive című dal, amelyet a srebrenicai áldozatok emlékének szenteltek, s miután felhangzott a szerb politikusoknak a Srebrenicával kapcsolatos nyilatkozataiból készített összeállítás.
A bekiabálásokra, sértegetésekre reagálva az együttes énekesnője csak ennyit mondott: „Emberek, ez nem nektek szólt, ez nem a ti háborútok volt.” Közben az Exit szervezői bejelentették, hogy a radikálisok fenyegetőzései ellenére vasárnap is megemlékeznek a srebrenicai vérengzés 10. évfordulójáról.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
