A G8-ak csúcskonferenciája elleni tüntetésen a városközpontban több százan vettek részt, s összecsaptak a kivezényelt rendőrökkel. A zavargásban huszonegy személy megsebesült, köztük négy rendőr. Noha az első jelentések még harmincról szóltak, a hatóságok valójában kilencven személyt vettek őrizetbe. Egyúttal jelentős mennyiségű fegyvert is elkoboztak a hatórás utcai csata eredményeképpen. Helyszíni jelentések szerint a skót főváros központjában, a Princes Streeten betörték az üzletek ablakait, szerte az utcában üvegcserepek nehezítik a közlekedést, de a rend – legalábbis egyelőre – helyreállt a skót fővárosban.
Edinburgh-ba érkezett a Live 8 koncert főszervezője, Bob Geldof. Az ír zenész kijelentette: nem ért egyet a globalizációellenes tüntetők viselkedésével.
*
A tüntetők többsége maszkot és fekete ruházatot viselt, s ahhoz az antiglobalista csoportosuláshoz tartozott, amely a korábbi G8-csúcstalálkozók előtt is hasonló megmozdulásokat rendezett. A hatósági vélemény szerint a letartóztatottak közül többen az anarchista mozgalom „kulcsfigurái”.
Sokan éles kritikával illették a skót rendőrséget, és az utcai fellépést túlságosan is „keménykezűnek” mondták. A felmerült vádakra válaszként az egyik rendőrparancsnok leszögezte: nem hívei a durva eljárásoknak, de a törvényességhez minden körülmények között ragaszkodnak. Egy rendőrségi szóvivő szerint helyreállt a rend Edinburgh-ban. „Szerdán azonban ébernek kell lennünk” – fűzte hozzá.
Nem csak a rendőrök, maguk a tüntetők is meglehetősen vitatható cselekedetekre ragadtatták magukat. A felhergelt tömeg „szemetek” és „meg fogtok halni” felkiáltással rohamozta meg a rend őreit. A tüntetés hangadói ugyanakkor – állításuk szerint – nem kívántak konfliktusba keveredni a hatóságokkal. Egy, a neve elhallgatását kérő anarchista a következőképpen nyilatkozott a Guardiannek: „Ez csak a kezdet. Senki nem akarta lecsukatni magát szerdáig. Ennél sokkal meszszebb tekintünk.”
A csúcsértekezlet ma kezdődik az Edinburgh melletti Gleneaglesben. A világ vezető politikusainak biztonságára a tervek szerint tízezernél több brit rendőr és kétezer amerikai tengerészgyalogos ügyel. George Bush és a többiek időközben megérkeztek a helyszínre.
Kinek segít az afrikai adósságok leírása?
Sokan mérföldkőnek tartják, hogy a G8-ak lényegében már a mai csúcstalálkozó előtt rábólintottak a legszegényebb afrikai államok adósságainak leírására. A tervezett 55 milliárd dollár elengedése egyáltalán nem lekicsinylendő lépés, bár hatékonyságát ugyancsak megkérdőjelezi az a tény, hogy az elmúlt negyven évben Fekete-Afrikának nyújtott mintegy 450 milliárd dollárnyi segélynek sem sok látszata volt. Tovább növeli a kételyeket, hogy az adósságok leírását a demokratikus játékszabályok betartásához kötik. Mint az nyilvánvaló, e kritériumoknak megfelelő afrikai állam nem nagyon van, így nem véletlen, hogy többen gyanakvóan néznek a nyugati kezdeményezésre. A feltételekhez kötött pénzsegély ugyanis még kiszolgáltatottabbá teszi az afrikaiakat, akiknek talán e mentőöveknél is nagyobb szükségük lenne arra, hogy végre saját kezükbe véve sorsukat induljanak el a felemelkedés útján. A szkeptikusok, avagy inkább realisták szerint azonban a Gordon Brown által felkarolt terv továbbra sem engedi kilépni Afrikát a mókuskerékből, s paradox módon csak elmélyíti amúgy sem kis problémáit.
Felmerül hát a kérdés, kinek segít igazán az adósságok leírása, ha az afrikaiakon legfeljebb kicsit. Mint az ismert brit elemző, John Laughland rámutat, egyrészről a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap politikájának teljes csődjéről van szó, ami őket izgatja a legkevésbé, viszont a bankok kihúzhatják könyvelésükből a reménytelen hiteleket, lehetőséget teremtve az újabb kölcsönöknek. Ha a Világbank és az IMF mögött álló nagyhatalmak valóban oly negatív jelenségnek tartanák Afrika eladósodását – jegyzi meg Laughland –, először ezen intézmények tevékenységét gondolnák át. A Világbank új elnökének, Paul Wolfowitznak egyik első útja azonban a feketekontinensre vezetett, ahol kijelentette, hogy bankjának első számú prioritása Afrika. Mindez persze nem véletlen, hiszen a hitelek a politikai kontroll erősítésének egyik legfőbb eszközei, amit most is mutatnak a kölcsönök leírásának feltételei, a Világbank pedig lényegében a nagyhatalmak – élükön az Egyesült Államokkal – meghosszabbított keze. A módszer pedig ismerős innen, Közép-Kelet-Európából is, hiszen az elmúlt másfél évtized számos példával szolgált erre. Így nem véletlen például, hogy az új Oroszországnak kritikátlanul és kontrollálatlanul szórták a kölcsönöket, míg arra a tényre, hogy a közelmúltban Moszkva rendezte a Párizsi Klubbal adósságait, Nyugaton nem a kitörő öröm és az elégedettség volt a válasz.
