Harmincezer dollár értékű az a számla, amit a KrasAir repülőgépeinek javításáért az Aeroplex Kft.-nek eddig még nem fizetett ki – tudta meg megbízható forrásból lapunk. Információnk szerint ennek pénzügyi oka lehet. Mindemellett úgy tudjuk, leselejtezett gépek alkatrészeit akarták az Aeroplexnél dolgozókkal beszereltetni javítandó gépeikbe, ám ezt a magyar szakemberek nem tették meg. A KrasAir illetékese lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a repülőgépek javításával foglalkozó céggel szemben tartozásuk és elszámolási vitájuk nincs. A repülőgépek javítását ugyanis nem közvetlenül a KrasAir, hanem a vele szerződésben álló, szintén orosz East Line Technik bonyolítja. Ezzel a céggel áll egyébként szerződésben valamennyi orosz légitársaság, amelyik európai célállomásokra repül, így az Aeroplex felé is az East Line Technik teljesíti a kifizetéseket. Bármilyen formában tartják is a kapcsolatot az oroszok az Aeroplex Kft.-vel, a KrasAir gépeinek javítása után a számlát még nem egyenlítették ki.
*
Az eset azért is érdekes, mert az orosz légitársaságot a Malév-privatizáció egyik legesélyesebb vevőjelöltjének tartják. Bármelyik pillanatban kihirdetheti az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a nemzeti légitársaságra kiírt legutóbbi pályázat eredményét. A Malév Rt. eladásának egy éven belül már harmadszor fut neki az ÁPV Rt. A legutóbbi forduló kezdetén még tizennégyen tolongtak a cégért, számuk időközben háromra apadt. Az Aviation Solutions Befektetői Konzorcium Kft. (ASBK Kft.) mellett a KrasAir Légitársasággal együttműködő befektetői csoport, az Airbridge Rt. is beadta a pályázatát. A két aspiráns közleményben is megerősítette, hogy jelentkezett a Malév privatizációs pályázatára. Az sem titok, hogy a KrasAirt a kormány is szívesen látná a Malév tulajdonosaként, hiszen a cég legnagyobb mentora Veres János pénzügyminiszter. Ezt erősíti a légitársaság dolgozóit tömörítő szakszervezetek azon közelmúltbéli állítása, miszerint a kormány titokban megegyezésre készül a KrasAir társasággal. A másik jelentkező, az ASBK Kft. szakmai vezetője Kovács Ferenc, a Malév Rt. egykori vezérigazgatója, és a cégben szintén érdekelt Virágh Attila SZDSZ-hez közeli üzletember, aki korábban a Perfekt Rt. révén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzletfele volt.
A KrasAir orosz légitársaság az Airbridge Rt. befektetői csoporttal együtt pályázik a Malév Rt. állami tulajdonban levő 99,95 százalékos részére. A magánosításnál szereplő AirUnion szövetséget a KrasAirrel együtt öt orosz légitársaság alkotja, a forgalom jelentős része azonban a nemzetközi repülési engedélyek hiánya miatt belföldön zajlik: a nemzetközi forgalmat ugyanis nagyrészt az orosz nemzeti légitársaság, az Aeroflot felügyeli. A kivételeket a KrasAir németországi és portugáliai repülési jogai jelentik. A szövetség a nem menetrend szerinti charterpiacon is folyamatosan bővíti nemzetközi tevékenységét. A KrasAir ügyvezető igazgatója Borisz Abramovics üzletember, aki egyben az Airbridge Rt. 49 százalékos tulajdonosa. Az AirUnion légitársaságai is részben vagy egészben Abramovics kezében vannak. Az orosz befektetők a Malév megszerzésével a magyar légitársaság kedvező elhelyezkedését használnák ki, ezáltal a FÁK térségéből, Oroszországból az Európai Unió irányába induló légi forgalom egyik legnagyobb piaci szereplői lennének. A Malév számára a vevőjelöltek szerint új piacok nyílnának meg, ami jelentős utasszám-növekedéssel járna együtt.
Scandalous Tram Procurement: Budapest Mayor and the Left Provided Brussels with Ammunition to Block EU Funds
