Különös, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke nem a hazai roma közösség három éve változatlan élethelyzete miatt fordul a miniszterelnökhöz, hanem olyan részletkérdésben, ami már megoldódott – vélte Varga József, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (Macika) elnöke.
E kijelentésével a fideszes Varga József arra reagált, hogy Kolompár Orbán tudatta: négyszemközti eszmecserét kezdeményez Gyurcsány Ferenccel. (Kormányberkekből megtudtuk: ilyen találkozóra a közeljövőben valószínűleg nem kerül sor.) Varga lapunknak elmondta: Kolompár fölöslegesen kérné számon a Macika támogatásának megkurtítását a kormányon. Ugyanis az esélyegyenlőségi tárca már e hét kedden visszakozott attól a korábbi szándékától, hogy megvonja a 640 millió forintos forrást a cigány ösztöndíjrendszert működtető Macikától.
Varga József visszatekintőleg megjegyezte, július 6-án a közalapítványt hideg zuhanyként érte, hogy a Göncz Kinga vezette esélyegyenlőségi tárca munkatársa a kuratóriumi ülés kezdetén táskájából elővette a költségvetési támogatás elhalasztásáról szóló – a Macika és a tárca közti megállapodással ellentétes – levelet. A kuratórium épp a 2005–2006-os tanévre szóló ösztöndíjpályázat kiírásáról tárgyalt volna. Gönczék arra hivatkozva tolták volna el jövőre a most esedékes finanszírozás kifizetését, hogy a közelmúltban arra jogosulatlanok is fölvettek ösztöndíjat. Varga József ezzel kapcsolatban hangoztatta: a gyanús eseteket éppenséggel a Macika vette észre (olyan szakokra jelentkezők folyamodtak szokatlanul nagy számban ösztöndíjért, amelyeket roma diákok eddig nem részesítettek előnyben). Szerinte az esetekért az OCÖ tehető felelőssé, hiszen annak ajánlása alapján érkeztek be az alapítványhoz e kérelmek. Ugyanakkor – fűzte hozzá mindehhez Varga – hazánkban senki sem kérdőjelezheti meg, hogy egy adott kisebbséghez tartozik valaki, ha oda tartozónak vallja magát. A Macika elnöke szerint alighanem ezt is mérlegelte a szakminisztérium, hiszen már e hét kedden megígérte, hogy idén két részletben mégiscsak kiutalja a tárcatámogatást.
Mit ne tegyünk a húslevesbe? Ezek a zöldségek árthatnak az ízvilágnak
