Felfüggesztette a szlovák alkotmánybíróság csütörtökön az Európai Unió szlovák parlament által ratifikált alkotmányos szerződésének hatályát, mert foglalkozni kíván állampolgárok egy csoportjának panaszával, akik alapvető emberi jogaik megsértésének tekintik, hogy az unió alaptörvényét Szlovákia nem népszavazás útján, hanem a törvényhozás által ratifikálta.
Ján Mazák, a kassai székhelyű alkotmánybíróság elnöke jelezte: amíg a testület nem bírálja el a beadványt, addig a parlament által ratifikált dokumentumot a köztársasági elnök nem írhatja alá. Mazák szerint az alkotmánybírósági beadvány igen nagy kihívás, bonyolult eljárásra kell számítani, de valószínű, hogy a folyamat az esztendő végéig befejezhető. Idő éppenséggel van, hiszen az uniós tagállamoknak 2006. október végéig kell lezárniuk a ratifikációs folyamatot. Kérdés azonban, hogy a panaszosok ragaszkodni kívánnak-e a nyilvános tárgyaláshoz, mert ha igen, a folyamat elhúzódhat.
Mazák jelezte: a testület döntéséről az államfőt és a panasztevőket már tájékoztatta, s megtette a vizsgálódás megindításához szükséges intézkedéseket. Mazák szerint tisztázni kell, hogy az unió alkotmányos szerződését ratifikáló ország államszövetséget köt-e, s ha igen, akkor ebből eredően óhatatlanul szükséges-e alkotmányos erejű törvény megalkotása és referendum által történő ratifikálása, vagy olyan közjogi kérdésről van-e szó, hogy annak eldöntését eleve össznépi népszavazásra kelljen bocsátani.
A tiszás Bruti sietett Aranyosi Péter segítségére, ő is cigányozott egy kiadósat
