Repülőről is telefonálhatunk

Felvette a versenytársak által odadobott kesztyűt a Sony Ericsson, az utóbbi időben sorra jelenti be legfrissebb fejlesztésű termékeit. Legutóbb egy olyan GSM mobiltelefonos bázisállomást mutatott be a cég, amely lehetővé teszi a készülékek biztonságos használatát a levegőben is. A társaság továbbá több, multimédiás szórakozást lehetővé tevő új telefont is beharangozott a közelmúltban.

Dénes Zoltán
2005. 07. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon sokáig a piacvezető Nokia fő versenytársaként tartották számon az Ericssont. A két gyártó közötti kíméletlen küzdelem ugyanakkor levegőhöz juttatott olyan társaságokat is, mint a Siemens, illetve az Alcatel. A versenyben kissé alulmaradó Ericsson – hogy behozza lemaradását – 2001-ben egyesült a Sonyval, ugyanezen év októberétől készülékei már Sony Ericsson néven kerültek a piacra. A fúzió eredményeként a gyártók egyesítették a Sony audiovizuális technológiával kapcsolatos tapasztalatait az Ericsson mobil távközlési technológiáival. Ennek eredményeként az – Ericsson reményei szerint – az egyesült cégcsoport a közeljövőben ismét vezető pozíciót foglalhat el a multimédia területén.
Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Ericsson elsősorban távközlési berendezéseket gyártó vállalat. E területet érinti a cég legutóbbi bejelentése, ami komoly visszhangot váltott ki a szakemberek körében, hiszen egy régi problémát igyekszik kiküszöbölni. A nemrég bemutatott, újonnan kifejlesztett GSM-rendszer segítségével az utasok a repülőgépek fedélzetén is használhatják mobiltelefonjaikat. Az állomást a telefonok csak egy újabb cellaként érzékelik a hálózaton belül, maguk a hívások azonban a repülőről először egy műholdra kerülnek, majd innét továbbítják őket a földi hálózatra. A bázisállomáson egyszerre 60 beszélgetés bonyolítható.
A repülőgép személyzete minimális pluszmunkával képes ellátni a repülőgépeken működő GSM-rendszer kezelését. Az utasok számára lehetségessé válik a hívások kezdeményezése és fogadása attól kezdve, hogy a repülőgép eléri a repülési magasságot. Az Ericsson szerint a rendszer telepítése repülőgépenként mintegy 130 ezer dollárba kerül. A repülők felszerelését állítólag még az idén megkezdik, az első telepítésre ez év vége felé kerül majd sor. A bázisállomás teljes mértékben kompatibilis az úgynevezett elektromágneses átvilágítóeszközzel, és megfelel a repülőelektronikai szabványoknak: nem zavarja sem a repülőelektronikai, sem a földi rádióhálózatokat. A bázisállomás előnyeit egyébként a tengeri hajók is kihasználhatják majd a közeljövőben.
A Sony Ericsson hazai leányvállalata nemrégiben több új telefonkészüléket is bemutatott, egyúttal közölte, hogy felkészült a harmadik generációs szolgáltatások magyarországi bevezetésére. Az új fejlesztésű telefonok közül komoly sikerre számíthatnak a fiatalok körében a K750 és a W800-as nevű készülékek. A K750 telefont, mely hazánkban várhatóan a második negyedévben jelenik meg, 2 megapixeles kamerával látták el. Színmélysége a nyomtatáshoz, a továbbításhoz vagy a lejátszáshoz egyaránt ideális feltételeket teremt. A telefon 64 megabitos memóriával, 3D Java játékmotorral, integrált mp3-lejátszóval és FM rádióval kerül forgalomba. A W800 jelű készülék a telefonáláson kívül zenehallgatásra, valamint képek és videofelvételek készítésére egyaránt alkalmas. A hazánkban várhatóan a harmadik negyedévben megjelenő készülék akkumulátora 30 órányi élettartamú, a telefont szintén 2 megapixeles kamerával szerelték fel. A készülékhez minőségi, sztereó fülhallgatók is tartoznak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.