Röviden

MN
2005. 07. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tüntetéssorozat a lakásmaffia ellen
Harmincöt napig tartó tüntetésbe kezdett tegnap a lakásmaffia áldozatainak érdekképviseletét ellátó Sors-Társak Egyesülete a Parlament előtt. Török-Szabó Erzsébet, a civil szervezet elnöke elmondta: mivel ügyükben az idén sem történt előrelépés, továbbra is a sértettek kártalanításáért, a felelősök megbüntetéséért, az igazságszolgáltatás tisztaságáért demonstrálnak éjjel-nappal augusztus közepéig. (Sz. Zs.)

Családbarát-díj Esztergomnak
Az idén indított Szent Miklós-alap az esztergomi gyermekekért programért Esztergom kapta először a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által alapított Családbarát Önkormányzat díjat. Meggyes Tamás, Esztergom fideszes polgármestere elmondta: bár az önkormányzatok évről évre kevesebb támogatást kapnak egyre bővülő feladataik megoldásához, Esztergomnak még így is maradt annyi mozgástere, hogy a program terheit vállalni tudja. (B. J.)

Ismét szennyezett a dorogi égető
Pénteken bejelentés érkezett az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséghez, hogy a dorogi hulladékégetőből ismét szennyező anyagok folynak a kenyérmezei patakba – áll az esztergomi önkormányzat levelében, amelyből kiderül: a felügyelőség megállapította, hogy „a csapadékvíz-csatornából a kenyérmezei patakba folyó víz benzol- és toluolszennyezést tartalmaz”. A vízmű illetékesei szerint az ivóvízellátás nem került veszélybe. (MN)

Vagyoneladás Csongrádban
Eddigi fennállásának legnagyobb hitelfelvételéről, nagy értékű ingatlanok eladásáról és az önkormányzati intézmények költségvetésének megkurtításáról döntött tegnap a Csongrád Megyei Közgyűlés. Mindhárom javaslat a testület júniusi ülésén már napirenden szerepelt, de akkor a baloldali többség egy része hiányzott, s így nem született határozat. Tegnap a polgári frakció távolmaradásával tiltakozott a szerinte gazdasági racionalitást nélkülöző döntés ellen. (B. J.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.