Kontroll
Szerető
Lesújtóan nyilatkozott az MSZP közeli Népszabadságban Kolosi Tamás a Kontroll Csoport Gyurcsány–Orbán-vitáról készült, lapunkban közölt gyorsfelméréséről. Lenne egy kérdésünk a jeles szakemberhez: milyen eredményt is jósolt az általa irányított cég közvetlenül a 2002-es parlamenti választások előtt?
Gázrobbanás egy kínai bányában
Negyvenegy halálos áldozatot követelt a nyugat-kínai Hszincsiang tartományban egy szénbányában vasárnap bekövetkezett gázrobbanás. További negyvenkét bányász sorsa még tegnap is ismeretlen volt. Négy vájárt sikerült kimenteni a tárnából. (MTI)
Üzletház lángolt Oroszországban
Húsz ember életét vesztette, további tizenhét pedig megsérült, miután két fiatal gyújtópalackkal tüzet okozott az észak-oroszországi Uhta város egyik bevásárlóközpontjában tegnap délután. Harminc embert kimenekítettek a tűzoltók. (MTI)
Tiltakozás önégetéssel
Felgyújtotta ruháját a bukaresti kormányszékház előtt a román Iulian Grosu. Akciójával s a kezében tartott táblával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy számos kérelme ellenére sem kapott segítséget, hogy láthassa Spanyolországban – édesanyjával – élő hétéves fiát. Grosu túlélte az önégetést, most kórházban van. (MTI)
Az alaptáborban a K2-expedíció
Megérkezett az 5300 méteren fekvő alaptáborba vasárnap a világ második legmagasabb csúcsára, a 8611 méteres K2-re igyekvő Mol-K2-expedíció. A csapat hét tagja itt hozzálát a felszerelések rendszerezéséhez és a táborlánc kiépítéséhez, azaz felkészül a hegycsúcs – feltehetőleg augusztus elejére várható – meghódítására. (G. B.)
Szlovákiai sírrongálók
Három síremléket összetörtek és a hatot kidöntöttek a közelmúltban ismeretlenek Szlovákiában, a besztercebányai zsidó temetőben. A garázdákat mindeddig nem sikerült elfogni. (MTI)
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
