Röviden

MN
2005. 07. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felesküdtek a tiszthelyettesek
A Szent Korona másolata előtt, koronaőrök kíséretében tett ünnepélyes esküt szombaton a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettesképző Központjában végzett 176 katona a fővárosban a Hősök terén. (MN)

Lendvai büszke a nemzetpolitikára
A párbeszéd-, a szolidaritás- és a versenydeficit csökkentéséért sikerült fontos lépéseket tennie a parlamentnek az elmúlt fél évben – jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. Úgy vélte: a T. Ház a száz lépés programra, az újfajta nemzetpolitika irányába tett intézkedésekre és a határon túli magyarsággal való kapcsolatok erősítésére lehet a legbüszkébb. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője valódi kormányzást, ehhez alakított parlamenti munkát sürgetett a beszédek, show-műsorok és reklámkampányok helyett. (MTI)

Kupper sorra pereli a fasisztázókat
Véleményük miatt megrágalmazott, megbélyegzett közszereplők jogi védelmére ajánlom föl azt a 400 ezer forintot, amelyet Schiffer János MSZP-s főpolgármester-helyettesre rótt ki a bíróság – közölte lapunkkal Kupper András (Fidesz). A politikus beperelte azt a 18 másik baloldali közéleti személyiséget is, akik szintén lefasisztázták őt, mert tiltakozott a szovjet megszállás fővárosi megünneplése ellen. (Sz. Zs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.