Sokallja a közterheket az IVSZ

Putsay Gábor
2005. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) azzal a javaslattal fordult a kormányhoz, hogy az infokommunikációs területen tevékenykedő vállalkozások az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) formájában teljesíthessék adó- és járulékfizetési kötelezettségeiket – közölte tegnap Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke. Az egyszerűsített közteherviselés bevezetése ebben a szektorban egyrészt több mint tízezer munkavállalót és munkaadót mentesítene mindennapi elszámolási gondjaiktól, másrészt elősegítené, hogy a vállalkozások az eddigieknél jelentősebb öszszegeket költsenek az innovációra, illetve kutatásra és fejlesztésre. Az IVSZ szerint az ekho alá tartozhatnának azok a vállalkozások, amelyek hardver- és szoftver-szaktanácsadással foglalkoznak, számítástechnikai, mérnöki tevékenységet és tanácsadást folytatnak. Kovács közölte: javaslataikat elküldték a gazdasági, a pénzügyi, illetve az informatikai tárcák vezetőinek.
Ebben a szektorban fontos lenne a változás – tette hozzá Kovács –, mivel a tőkebefektetések jelentős része a tudásalapú gazdaságba áramlik, ráadásul a jelenlegi adózási rendszer korlátozza a kis- és középvállalkozói kör fejlesztési lehetőségeit. A vállalkozásoknak a versenyképesség megtartása érdekében bevételeik tíz százalékát kellene kutatás-fejlesztésre fordítaniuk a jelenlegi 0,9 százalékhoz képest. Ezen a területen is a multinacionális cégek járnak élen, ami hozzájárul ahhoz, hogy a szektorban két és félszer nagyobb hatékonysággal dolgoznak, mint a „kicsik”, ráadásul utóbbiak lemaradnak az exportban, önállóan nehezen tudnak piacot építeni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.