Szekeresnek tetszett a miniszterelnök

Munkatársunktól
2005. 07. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Számunkra az a döntő, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hitelesen, az igazság alapján beszélt, Orbán Viktor volt miniszterelnök viszont hiteltelenül, sokszor felelőtlenül és az igazságot nem figyelembe véve – jelentette ki Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese tegnap, a miniszterelnökök vitáját értékelve. Úgy vélekedett, hogy az állampolgárok a bérek, az árak, az adók alakulása és a lakáshoz jutás alapján ítélik meg a kormány teljesítményét.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője válaszul kifejtette: „A szocialisták négy napja próbálják kimagyarázni a miniszterelnök pénteki szereplését, ami nem úgy sikerült, ahogy Gyurcsány Ferenc eltervezte. A nézők számára ugyanis egyértelműen kiderült, hogy a jelenlegi miniszterelnök nem baloldali értékeket képvisel, a piac mindenhatóságában hisz, ellenzi a felelős állami szerepvállalást, bújtatni akarja a nyakló nélküli privatizációt, és az adórendszert is a jómódúak érdekében akarja átalakítani.” Az ellenzéki politikus szerint nem meglepő, hogy Horn Gyula volt szocialista kormányfő az MSZP egyik rendezvényén ellenezte az állami szerepvállalás csökkentését. A vita alapján érthető az is, hogy Medgyessy Péter előző miniszterelnök miért sürgette a múlt héten „egy MSZP-től balra álló, valóban baloldali értékeket képviselő szociáldemokrata párt létrehozását” – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.