Tankcsapda

Elveszett utcáját próbálja visszaszerezni az ötödik kerületben több száz lakó. A Perczel Mór utcát az amerikai nagykövetség a saját biztonságára hivatkozva kisajátította: a kiemelt műemlékvédelmi környezetben háborús övezetre emlékeztető állapot uralkodik, a lakók tolókocsival, nagyobb babakocsival nem tudnak hazamenni, és ha baj van, ölbe viszik le a távolabb várakozó mentőhöz a beteget. A panaszra egyik magyar hatóság sem válaszolt.

2005. 07. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennél jelképesebb helyen nem is találkozhattunk volna – mondja az egyik lakó, amikor megérkezem a Szabadság tér közepén levő presszóba. Körbenézve pontosan megismerhetjük a rendszerváltás előtti és utáni magyar történelmet. Elindulunk a Szabadság teret és a Hold utcát összekötő Perczel Mór utca felé, amikor észreveszem, hogy a tér közepéből tömegrendezvényeken használatos fémkorlátok kanyarítanak le jókora darabot. – Ezt el is felejtettem – mondja alkalmi idegenvezetőm –, itt a szovjet Felszabadulási emlékművet védik meg a magyar felszabadítottaktól.
A tér északi oldalán háborús állapotokra emlékeztető biztonsági helyzet. Tömegelválasztó korlátok, tankakadályok, őrbódé és – a gyalogosoknak fenntartott keskeny résen – vasoszlopok nehezítik a bejutást. Két oszlop olyan közel van egymáshoz, hogy szélesebb babakocsival vagy tolószékkel lehetetlen átjutni – a lakók szerint eddig engedik a mentőt és bútorszállítót is, a beteget és a bútorokat ölben hozzák le az utcából. Elmondásuk szerint az amerikai nagykövetség, visszaélve a helyzettel, fokozatosan kebelezte be a közterületet. Ma már övék a teljes utca (ezerkétszáz négyzetméter közterület), a Szabadság térből is lekerítettek hatszáz négyzetmétert.
A helybéliek – megelégelve az egyre tűrhetetlenebbé váló helyzetet – egy lakógyűlésen felhatalmazták három társukat, hogy megkérdezzék az illetékes hatóságoktól, milyen engedélyek alapján került sor a közterület elfoglalására. Steiner Pál ötödik kerületi polgármesternek és a kerületi képviselő-testületnek május tizedikén írtak levelet, érdeklődve a Perczel Mór utcára vonatkozóan kibocsátott hatósági engedélyek (közterület-használati engedély, építési engedély és egyebek) tartalmáról. Bár a közérdekű adatokat a törvény értelmében tizenöt nap alatt közölni kell (egyéb, államigazgatással kapcsolatos kérdésekre harminc nap a válaszadási határidő), választ azóta sem kaptak a levelükre. Ezt követően írtak az összes frakcióvezetőnek, a belváros-lipótvárosi önkormányzat jegyzőjének és Pető Ivánnak, a választókörzet országgyűlési képviselőjének. Ebben kifejtik, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége – visszaélve az egyébként méltányolható és jogos biztonsági igényével – szabadtéri építkezési és raktározási területet hozott létre közterületen, ahol folyamatos munkával zavarja a lakókat, birtokháborítást követve el. A sértettek levelükben kilátásba helyezték, hogy ha nem találnak megoldást problémájukra, birtokvédelmi eljárást kezdeményeznek, és kártérítést kérnek az őket ért sérelmek miatt.
Miközben a leveleket olvasgatom, sorjáznak a panaszok: a követség udvarán – a lakók hálószobaablakaitól néhány méterre – reggel héttől napnyugtáig a fülvédővel felszerelt munkások kézi, motoros fémvágóval darabolják a vasakat. Nem ritka, hogy nemzeti ünnepen vagy hét végén is dolgoznak az utcában, és arra is volt példa, hogy jókora darukkal pakolták ide-oda a konténereket. Megmérették a követség nagy teljesítményű légkondicionálóinak zaját is, és kiderült: éjszaka a hang átlépi a megengedett értéket, így hát a lakók egy része a kompreszszor ütemére alszik.
Miután a helyi hatóságok nem válaszoltak, újabb – bővített – levél ment Demszky Gábor főpolgármesternek és Tiba Zsolt főjegyzőnek is. A Főpolgármesteri Hivataltól az alábbi kérdésekre vártak választ: ki, milyen jogcímen, milyen feltételekkel és határidővel adta át a nagykövetségnek az ezernyolcszáz négyzetméter közterületet? Adtak-e ki építkezési engedélyt, jóváhagyták-e a gyalogjárdaszakaszon bevezetett korlátozásokat? Miért emeltek állványzatot az utca másik oldalán lévő lakóházra, és meddig marad rajta? „A Magyar Köztársaság fővárosának szívében, a turistákat vonzó belváros legnagyobb zöld felülete és patinás épületeinek tőszomszédságában, a Perczel Mór utcában elviselhetetlen állapotok alakultak ki, melyek közvetlen szenvedő alanyai az Önök választópolgárai” – fejezték be a levelet, sürgetve a kérdésekre adott választ. Az ügy diplomáciai vonatkozására való tekintettel levelet kapott Somogyi Ferenc külügyminiszter is, amelyben arra kérték, hogy szorgalmazza a követségnél a birtokháborító magatartás befejezését és a civilizált szomszédsági viszony helyreállítását.
A lakók képviselői természetesen levelet küldtek George H. Walker nagykövetnek is. Öt oldalon sorolják sérelmeiket, megoldási javaslataikat, kiemelve, hogy levelüket a jóhiszeműség és megoldáskeresés jegyében küldték, méltányolva a követség biztonsághoz való jogát, de legalább annyira fontosnak tartva saját jussukat is a csendes és nyugodt lakókörnyezethez.
Elpanaszolják, hogy elveszítették utcájukat; a biztonsági cölöpök hatvannyolc centiméteres résén nem fér át sem a nagyobb babakocsi, sem a tolókocsi, nem jut be a mentő és a bútorszállító autó, sőt a kukákat is ki kell vinni a Hold utca sarkára. A követségi autók beléptetése zajos tankcsapdákon keresztül történik. A levélben megjegyzik, hogy a hasonló biztonsági igényű angol nagykövetség is szinte kizárólagosan használja a belvárosi Harmincad utcát, ám ott nem hoztak létre építési és tárolási területet, és a gyalogosátjárókat is sokkal emberibben oldották meg.
Megoldási javaslatukban arra kérték a diplomatát, hogy vizsgálja felül a követség biztonsági igényeit: feltétlenül szükség van a kisajátított közterület minden négyzetméterére? Ha igen, akkor próbálják kárpótolni az értékvesztett ingatlanok tulajdonosait például azzal, hogy hozzájárulnak a homlokzati felújítás költségeihez. Biztosítsák az utcában a zavartalan gyalogosforgalmat a kismamák és a mozgássérültek esetében is, és szüntessék meg az utca építőtelep jellegét: bontsák le a szögesdrótokat, fejezzék be a hangos munkát, és vigyék el a konténereket.
„Vágyunk és célunk, hogy egy olyan utcában éljünk, ahol kinyithatjuk az ablakot, és építkezési zajok helyett madáréneket hallunk. Ahol hajnalban nem riadunk fel a tehergépkocsik dübörgésére, ahol este nem darus kocsik zajára térünk pihenni, ahol éjszakai álmunkat nem zavarja a légkondicionáló monoton zaja vagy tankcsapda hangja, ahol betegeinket és bútorainkat nem ölben cipeljük rácsok között a legközelebbi sarokra. Olyan normális utcában szeretnénk élni, amilyenben feltehetően nagykövet úr és kollégái élnek Budapesten, miután hazatérnek munkahelyükről, a Perczel Mór utcából” – írták a levélben.
A lassan vaskos dossziévá dagadt levéltömegre eddig egyetlen válasz érkezett, az amerikai nagykövetségé. Pár nappal a nagykövetnek címzett boríték postára adása után John Kuschner vezető tanácsadó jelezte: „Szeretnénk biztosítani Önöket afelől, hogy az említett problémákkal komolyan foglalkozunk, és mihamarabb írásban válaszolunk.”
A Perczel Mór utcai lakók bíznak abban, hogy a követség amerikai illetékesei nem úgy viselkednek majd velük, mint az V. kerületi és fővárosi önkormányzati vezetőik, választott politikusaik, akik választási kampányban teletömik ígéreteikkel a postaládáikat, utána válaszra sem méltatják őket. Felháborítónak tartják, hogy 2005-ben Magyarországon az adóforintokból fenntartott hivatalok válasz nélkül hagyhatják több száz lakó közérdekű kérdéseit és panaszát.
Ülünk az egyik lakás utcafronti szobájában, a túloldalon géppisztolyos tengerészgyalogos vizslatja rezzenéstelen arccal a szemközti lakóházat. „Ha pókhálózás közben félreérthető mozdulatot tennék a seprűvel, talán le is lőne” – viccel az egyik lakó, majd a hangulat fokozása érdekében felolvassa az önkormányzati lapból Steiner Pál – saját szavaival élve – „kutya- és macskabarát polgármester” szívélyes invitálását a június negyedikére, a Trianon egy hónappal ezelőtti évfordulójára szervezett I. belvárosi négylábúak napjára.
Kutyának lenni jó az ötödik kerületben, lakónak – legalábbis a Perczel Mór utcában – nem annyira.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.