Dilettantizmusnak nevezik azt, ha valaki a tágabb összefüggések nélkül, egy szempont alapján cselekszik vagy ítélkezik. Ha ezt a mindennapok embere teszi, azt mondjuk rá, buta, ha felelős személy, akkor azt, hogy felelőtlen, ha az ország első embere, akkor pedig, hogy alkalmatlan a posztjára.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként közölte a nagyvilággal, hogy a déli határ felől Paksig (pontosabban azon túl, Dunaújvárosig) védtelen a magyar légtér, bármikor berepülhet egy kisgép, és bombát szórhat az atomerőműre. Mindez egy tesztrepülés során derült ki, amelynek eredménye nyilvánvalóan államtitoknak minősül. Mindezt azért mondta el a miniszterelnök, hogy alátámassza a Zengőre tervezett lokátor megépítésének szükségességét. A dilettáns cselekedet dilettáns magyarázatot kapott. A honvédelmi tárca államtitkára ugyanis rögtön magyarázatot adott arra, miért nem államtitok a tesztrepülés során szerzett információ: „az időközben foganatosított intézkedések hatására” ma már biztonságos a légtér.
Miről is van szó? Egy régóta húzódó kényes kérdés megoldásához (a lokátor Zengőre telepítéséhez) érveket keresett a miniszterelnök. Ezért végeztette el a műrepülést a térségben. Hogy kiderüljön, NATO-radar nélkül védtelen az ország déli része. S miután ez megtörtént, ezek után a felelős miniszter már intézkedhet, hogy helyreálljon, úgymond, a légtér biztonsága. Vári Gyula MSZP-s országgyűlési képviselő, aki a berepülést elvégezte, nyíltan ki is mondta: a történtekből okulva a Zengőre kell tenni a radart, és kész. Az történhetett, hogy a miniszterelnök párttársával mondatta ki azt, aminek nyílt beismerése számára egyébként politikai és erkölcsi károkat okozna: ravasz politikai húzás, bár kissé átlátszó.
Tényleg ilyen egyszerűnek hiszik a helyzetet? Túl sok itt a csodálatos egybeesés. S mi lehet a véleményük az ilyen megoldásokról a Zengőt hóban, fagyban, étlen-szomjan védelmező környezetvédőknek? Akiket, pártállástól függetlenül, összehozott a természet védelmének közös ügye?
Fazakas Csongor
Pilisszántó
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
