Tisztelt Szerkesztőség

Olvasóinktól
2005. 07. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Mátyás (Budapest): Remekül szórakoztam az Orbán Viktor bizottsági meghallgatásáról közölt beszámolójukon. A hamisan vádoló kormánypártok csődjét Molnár László elnök szavai fejezték ki a legjobban a Fidesz elnökének távozása után: „Orbán Viktor 15 éves politikai tapasztalata és szónoki tehetsége érvényesült a meghallgatás azon részében, amikor általánosságban mellé kellett beszélni.” Molnár úr, miért nem tetszett jobban, pontosabban kérdezni? A lehetőség megvolt. Eörsi ügyvéd úr meg igazán ért a jogi csűrés-csavaráshoz, ráadásul ő is tapasztalt politikus. Szerdán ismét lelepleződött: az acsarkodó kormánypárti képviselők nemcsak tisztességtelenül vádolják a volt kormányfőt, hanem még tehetségtelen politikusok is, akik azonnal megsemmisülnek, amikor szemtől szembe találják magukat koncepciós eljárásuk kiszemelt áldozatával.

Dr. Barla Szabó Sándor (Harkány): Elolvastam 2005. június 29-én, szerdán megjelent cikküket, amelynek címe: Műemlék fürdők útján Európában. Ebben érdekes dolgok, igazságok vannak leírva. Hozzászólni felesleges. Azonban van egy rész, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez így hangzik: „A második fontos tényező az elégtelen orvosi-vegyészi kutatások fejlesztése és támogatása.” No, itt érdemes megállni, mert vannak eredményeink, amikről először tudni illik, s aztán azokat ismertetni szükséges, például a Magyar Nemzetnek. Harkányban vagyunk, ahol negyven évvel ezelőtt vizsgálatokat végeztünk, és azt találtuk, hogy a vízben oldott fluornak döntő szerepe van a termálvíz hatékonyságában. Ezt továbbvíve a vizsgálatok eredménye egy gyógyszerszabadalom lett Arthrofluor néven. Ezt voltak, akik támogatták, aztán voltak olyanok, akik nem támogatták. Lehet kutatni, hogy kik voltak többen. A gyógyszert a Biogal-gyár hozza forgalomba, és jelenleg az induló érték 250-szeresét kéri a gyógyszerért. Ezeket a sokatmondó sorokat le lehet írni, és akkor már valamit tettek a felvetett téma ügyében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.