Bíróságon folytatódik a Békéscsaba jegyzői posztja körül a helyi MSZP és SZDSZ között kirobbant konfliktus, mert a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénnyel ellentétesnek tartja Kurucz Ferenc jegyző februári kinevezését. A hirszerzo.hu internetes portál részletes beszámolót közöl az MSZP és a város SZDSZ-es polgármestere, Pap János kötélhúzásáról. A korábban Békés megye rendőrfőkapitányaként dolgozó Kurucz nem rendelkezik a törvényben előírt kétéves közigazgatási gyakorlattal, hiszen a rendőrség nem szerepel a jogszabályban felsorolt szervek között. A problémát áthidalta volna, ha a parlament elfogadja Tóth Károly helyi MSZP-s honatya indítványát, amely felvenni javasolta a hivatásos szolgálati jogviszonyt a jegyzői poszt kritériumai közé. Ezt csak az MSZP-frakció támogatta, így e kitétel nélkül fogadták el a képviselő törvénymódosítását. Tóth nem tagadja, hogy az MSZP-nek komoly szerepe volt a korábbi jegyző nyugdíjazásában és Kurucz Ferenc kinevezésében.
Az internetes portál szerint a vita a jövő évi önkormányzati választással összefüggő erőpróba: a békéscsabai közgyűlésben igen erős MSZP éppúgy szeretne megszabadulni a tisztségét régóta betöltő SZDSZ-es városvezetőtől, mint a fővárosi szocialisták Demszky Gábor főpolgármestertől. Pap János jövőre ismét indulni kíván.
Ukrajna új frontot nyit az ellenséges országokkal szemben
