Második alkalommal ült össze tegnap a németországi magyarokat érintő razziák hátterét és jogosultságát vizsgáló német–magyar vegyes bizottság. A magyar vállalkozók szerint a német vámhivatal jogtalanul és túlzott eszközökkel lépett fel velük szemben a két éve elindított SoKo Pannonia és a tavalyi SoKo Bunda nevű akciók során. Tóth Boldizsár, a Nemzetközi Vállalkozók Egyesületének elnöke korábban elmondta: az érintett magyar cégeknél többéves megbízások hiúsultak meg, így az őket ért kár elérheti az 500 millió eurót, ráadásul a tönkrement cégek dolgozóinak itthoni fizetését a magyar költségvetésnek kell állnia. A tegnap Budapesten megtartott vegyes bizottsági megbeszélés pikantériája, hogy pár nappal korábban egy német bíróság jogerős határozatban mondta ki, hogy a magyar Tóth Kft. ellen a németországi SoKo Bunda akció során jogellenesen jártak el, mivel nem állt volna jogukban házkutatást tartani, amit megtettek, számtalan iratot lefoglaltak.
A tegnapi megbeszélésen a felek megállapították, hogy az elmúlt 16 évben a németországi magyar cégek döntő többsége ellen semmi kifogásolni valót nem talált senki. A magyar fél kérte, hogy a jelenleg zajló eljárásokat gyorsítsák fel, záros határidőn belül zárják le. Az eljárások menetéről pedig folyamatos tájékoztatást kértek. Georg Wilhelm Adamowitsch német közigazgatási államtitkár nem látta megvalósíthatónak az eljárások felgyorsítását. Tájékoztatása szerint április 26-án 134 lakást és irodát kutattak át Németországban, és további 21 objektumot Magyarországon. Az akcióban még jelenleg is 26 magyar és 17 német állampolgár ellen folyik eljárás. A két éve indult SoKo Pannonia akció keretében 24 büntetőjogi vizsgálat folyik magyarok és 34 németek ellen. Mint kiderült, a vizsgálatok oka elsősorban az államközi egyezmények, illetve az uniós direktívák eltérő értelmezése volt. Ezért a vegyes bizottság a jövőben további egyeztetéseket folytat e témakörökben.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
