A hollandok 1998-ban Európa-bajnokságot rendeztek, és hosszú távú céljaikat olyannyira nem titkolták, hogy még ki is írták a mezükre: Athén 2004. Az olimpiára azonban nem jutottak el, ezért új csapat építésébe fogtak, és a fiatalok egy része Dániába, főleg Gudméba szerződött. Az „inasévek” meg is látszanak a mostani garnitúrán, amely robbanékony, vállalkozó kedvű, bár még kissé szeleburdi kézilabdát játszik. Mint tette azt hétfőn este is, amikor négygólos előnyt eladva 30-30-as döntetlent ért el Norvégia ellen. Méghozzá iszonyatos rohanás után – a hollandok erőtartalékai egészen addig kimeríthetetlennek tűntek, amíg tegnap reggel azon nem kaptuk őket, hogy csak tíz órakor támolyognak ki szobáikból, és leragadt szemekkel poroszkálnak az étterem felé. Az elmúlt lassan másfél hét viszontagságai természetesen a mieinken is nyomot hagytak, ezért Németh András délelőtt csak a keret felének vezényelt átmozgató edzést, a kezdő hetes pihenőt kapott.
Talán ennek is köszönhető, hogy a meccs első húsz percében átgázolt a vetélytárson. Mehlmann bezúdított egy átlövést, ezt két sikeres lerohanás és másfél percen belül 3-0-s vezetés követte, mire a hollandok három perc elteltével időt kértek, de a gólzuhatagot nem tudták csillapítani: 5-1, 8-2, 14-5. Rottger edző oda-vissza cserélgette a kapusait, akik kedélybetegként mentek le a pályáról, aztán már úgy is jöttek be, mert nem fogtak semmit.
Helyettük is védett Pálinger, mert a vetélytárs lassan magára talált, felvette a tempót, sőt, lerázva magáról testi és lelki kínjait, fokozta is. Védőfalunk közepe többször beomlott, az ukrán bírók pedig nem díjazták, hogy ami nem megy lábbal, azt a mieink kézzel és testtel próbálják pótolni. Főleg Pálinger Katalinnak köszönhettük, hogy 21-16-tal zárult a félidő, de már ezelőtt, 18-15-nél felsejlett, hogy lesznek még nehéz pillanataink.
Voltak is. Fordulás után kétgólosra szűkült a differencia, a holland gépsor már-már bedarálta a mieinket, de lassacskán szerencsére kifogyott belőle a szusz. Onnantól pedig, hogy a két, harcban megfáradt fél között az ügyesség, az egyéni képzettség és a rutin döntött, megint nyert ügyünk volt. 24-22-ről sikerült meglepni 27-22-re, Görbicz ráadásul akkora gólt „mészárolt” be a léc alá kettős emberhátrányban, hogy az itt is, ott is mindenkit helyre tett. A vetélytárs azért a hajrában rohangászott még egy nagyot, de ezzel csak saját végzetét siettette. Németh András szövetségi kapitány az 56. percben már kinézhetett a kispadról, és azt bólinthatta felénk, megvan, és a 37-30-as végeredmény ismeretében ezzel minimális kockázatot sem vállalt. Ám az önfeledtnek hitt ünneplés pillanataiban is megmaradt edzőnek, mert értékelését azzal kezdte: „Azt is mondhatnám, hogy ma jól kézilabdáztunk, ha nem kaptuk volna ezt a rengeteg kiállítást. De ha nem a mai mérkőzést nézzük, hanem összességében az eddig történteket, természetesen óriási tettet hajtottunk végre.”
Hogy mekkorát, azt a diadal utáni pillanatokban még csak ízlelgetjük, de ha húsz év múltán valaki megkérdezi majd, melyik volt az ezredforduló tájékának magyar meglepetéscsapata, adódik a válasz: hát a 2005-ös. E meglepetés persze még fokozható is, ám hogy ki ellen, az e pillanatban megjósolhatatlan. A másik ágon ugyanis javában dúl a harc, miközben a mai szünnap után a Jégpalotában Magyarország és Oroszország csütörtökön már a szombatra gondolhat.
No meg arra: születőben a hősköltemény, amit elrontani már nem lehet, de két újabb versszakkal beteljesíteni még igen.
Tegnapi eredmények. I csoport: Magyarország–Hollandia 37-30, Koreai Köztársaság–Horvátország 38-34, Oroszország– Norvégia lapzárta után.
origo.hu
Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?
