Nyomozás az ellenzék plakátjai után

Figyelem, most egy álhír bejelentése következik: a társadalom egyre tömegesebb és – valljuk be – jogos igényeinek hatására az árkommandók mintájára reklámkommandók létrehozását határozta el a kormány. E kommandók azt hivatottak vizsgálni, hogy a különböző reklámok szereplői azonosak-e a hirdetésekben megjelenített önmagukkal, vagy sem.
Mint az eddigi vizsgálatok során kiderült, a reklámipar több súlyos visszaélést is elkövetett. Az inkontinenciabetét-reklámok középkorú nénije például a válóságban egyáltalán nem küzd vizelet-visszatartási problémákkal. Több autó- és jó néhány lakóparkreklám szereplője a reklámfilm leforgatása előtt – kellően el nem ítélhető módon – elmulasztotta az ominózus autó és luxuslakás beszerzését. Mi több, a milliós órákat hirdető tévéreklám órásbácsija is – láss csodát – nem órás.
Az átütő siker hatására a kormány azt tervezi, hogy mostantól ne csak a reklámok, hanem egy, a hitelesség szempontjából még fontosabb terület, a hírek is kizárólag hiteles emberek szájából hangozhassanak el. Madárinfluenzáról például csak madárinfluenzás hírolvasó tájékoztathassa a közönséget, valamint a hír mint mezítelen tény tekintélyének visszaállítása érdekében miniszterelnökünk – közismert hitelessége jegyében – mostantól nagy hozzáértéssel hattyút boncol, járványt fékez, gyermeket ment, sőt, kellő médiajelenlét esetén partra sodródott bébibálnákat segít vissza az életbe mesterséges légzéssel. És – lássuk be – ennek hír esetében fokozottan így is kell lennie. Mert ez nem egyszerűen reklám. Ez maga a tényvalóság. Ennek így kell lennie ott, ahol megrendelésre gyanútlan reklámszereplők után nyomoztatnak.
Faraghó András, Budapest

Olvastam lapjukban, hogy a Népszabadság a Fidesz kampányarcai után nyomozott. Nekiment egy idős asszonynak, azzal vádolta, hogy ő, aki arcát adja a „rosszabbul élünk…” kampányplakáthoz, példás jómódban él. De a lap tévedett. Mellétrafált. Cikke hamisnak bizonyult, és csúfosan belesült a történetbe. Nem leleplezett, hanem önkényeskedett.
Láttunk már ilyet, sajnos. Az egész nekem az itthon hamisított Teller-levél ügyét idézi vissza. Itt ismét egy súlyos szereptévesztésről van szó. A sajtó, ahelyett, hogy a hatalmat, a kormányt ellenőrizné – ami eredendően a dolga lenne –, az ellenzékkel foglalkozik. Már évek óta így megy ez. Négy politikai napilap közül három az ellenzéket ellenőrzi, az ellenzéket nyomozza, az ellenzéket méricskéli, kritizálja és rendszabályozza. Az ellenzék vezetőjét tartja nyomás alatt a miniszterelnök és a kormány helyett. (A hetilapok többségéről, a vezető rádió- és tévéhíradások masszívan ellenzék-ellenes gyakorlatáról jobb nem is beszélni!)
A helyzet egyszerre abszurd és szánalmas. Ez nem sajtószabadság. Inkább egy nyomasztóan túlsúlyos, kézivezérelt pártsajtó szabadsága a kiszolgáltatott, eszköz nélküli és rendre megalázott jobboldal felett. Nem csodálom, hogy ebből a hozzáállásból a Népszabadságnál megint csak kínos magyarázkodásra futotta. Miféle demokrácia az, ahol a miniszterelnök megrendelésére privát tulajdonú (!) újságok hajtóvadászatot folytatnak az ellenzék és támogatói ellen? Ez már a gyurcsányi Új Magyarország?
Szekeres László, Budapest