Múlt héten teljesen besült Magyar Péter napokon át reklámozott „atombombája”, amely egy olyan hangfelvétel volt, amivel végül nem a kormányt, hanem inkább saját magát leplezte le, ugyanis egyre látványosabb, hogy a Tisza összejátszik az ukrán titkosszolgálattal – írta közösségi oldalán Deák Dániel.
A Tisza párt elnöke most újból akciózik, gyalog indul el Nagyváradra szerdán. Azt írta a Facebook-oldalán, hogy tervei szerint egymillió lépést tesz meg egy magyar zászlóval „a békéért és a magyar nemzet egységéért”.
„Budapestről elsétálunk a külhoni magyar testvéreinkkel is találkozni a magyar kultúra egyik bölcsőjébe, Nagyváradra. Mintegy 300 km-t megyünk együtt. Lépésről lépésre, közben a honfitársaink mindennapi problémáira figyelve” – írta Magyar.
Magyar Péter ezzel nemzeti színű szalagot köt a magyaroknak szánt „bombákra”.
Ugyanis akkor, amikor a tettek mezejére kellett volna lépni és például a kárpátaljai magyarok érdekeit védve, a béke mellé kellett volna állni, akkor Brüsszelben az emberei ukrán pólóban feszítettek, jelezvén, hogy ők a háború pártján állnak.
További Poszt-trauma híreink
Van pofája Facebook-posztban handabandázni a magyarság melletti kiállásról, miközben egyik legfontosabb embere, Kollár Kinga belemondta az arcunkba, hogy nekik az a jó, minél rosszabb a magyaroknak.
Mindannyian jól emlékszünk arra, hogy a baloldal mindig eljátszotta teátrálisan, hogy a szívén viseli a magyar emberek sorsát. Volt itt minden, éhségmenet a mostani szoci elnök, Komjáthy Imre vezetésével, még Gyurcsány is éhségsztrájkolt egy sátorban. Aztán amikor tenni kellett volna a magyarokért, akkor rendre szembefordultak a saját hazájukkal, itthon és Brüsszelben is mindent megtettek a magyarok ellen. Úgy táncoltak, ahogy a nemzetközi eltartóik fütyültek.
További Poszt-trauma híreink
Magyar Péter is a brüsszeli tartótisztjének, Webernek az utasításait követi, most bejelentett gusztustalan menetelése csak a baloldal által megszokott kamu magyarkodás. Ezzel akarja eltakarni a valódi célját, nem érdekli őt a magyarság, a magyarok helyzete, kizárólag a saját pecsenyéjének a sütögetése.
Átlátunk a Tiszán!
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Mirkó István)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan támogatás érkezett Orbán Viktornak, nem akárki állt mellé
Meglepő üzenet érkezett.

Nem akárki buktatta le Magyar Pétert, hatalmas rajongója tett keresztbe a Tisza Pártnak
Az agresszív zsebmessiás ennek nagyon nem fog örülni.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Cyrano de Bergerac + videó
Egy szenvedélyes, költői erejű történet a szerelemről, önfeláldozásról és a belső szépségről.

Lecsapott a gonosz Orbán-gyűlölő, sokba fog ez Magyar Péternek kerülni
Ennek sírás lesz a vége.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!