A reformáció második-harmadik nemzedékéhez számtalan olyan fontos és a maga korában jelentős teológus tartozott, akinek tevékenységét mintha elfelejtette volna az utókor. Ilyen volt Matthaeus Dresser (1536–1607), Philipp Melanchton követője, aki jelentős életművet hagyott hátra, mégis a második-harmadik vonalba tartozott. Történész és klasszika-filológus volt. Írt történeti műveket, életrajzokat II. Rudolfról, Johann Cratóról, Paulus Luther orvosról, megjelentetett egy anatómiai kézikönyvet is. Munkáiban számtalan magyar vonatkozással találkozhatunk, a legismertebb a hódoltság iránt megmutatkozó érdeklődése. Hazánk története is komolyan foglalkoztatta Matthaeus Dressert, és a Németországba látogató diákok közül számos magyar barátra tett szert. Debreceni Mihály, Fegyverneki Izsák, Siderius János és Tolnai Tamás a keresztény ünnepekről készített munkájához írtak gratuláló sorokat; a könyv ajánlását pedig Mágocsy Andrásnak címezte, aki anyagilag támogatta az egyházat és a tudományokat.
A De festis diebus Christianorum et ethnicorum több kiadást is megért: Wittenbergben kinyomtatta Simon Gronenberg 1584-ben és 1588-ban, majd 1590-ben Abraham Lamberg is Lipcsében. A munka sorra veszi az esztendő napjait, leírja a jelentősebb egyházi ünnepeket, történettükkel együtt. Mai szemmel az ünnepek többségénél csak néhány apróbb jelből és két hitújító szokatlan említéséből fedezhető föl, hogy a szerző a reformált egyház híve volt. Szinte mindenben követte a katolikus egyház tanítását, ám a hitviták tüzében más felekezethez tartozó olvasói számára szembeszökő volt a különbség. Dresser könyvének számtalan, Magyarországon őrzött példánya közül egyik az 1590-es kiadásból minden jel szerint katolikus kézbe került. Valószínűleg ennek köszönhetően eltüntették a könyv árulkodó címlapját, hogy a tiltott könyv olvasóját ne lehessen szándékossággal vádolni. A bejegyzésekből kiderül, hogy egy ismeretlen XVII. századi olvasónak nem volt ínyére a protestáns munka. Sajnos a bejegyzések egy része áldozatul esett a kötet újrakötésének.
Mindjárt az előszó mellé odaírta a könyv tanulmányozója latinul, hogy nem boldog, hanem szerencsétlen, nyilván mert ezt a munkát kell tanulmányoznia. Valószínűleg 1690-ben olvasta végig. Hol latinul, hol magyarul rótta a lapszélre sommás véleményét. Pálfordulás napjánál, január 25-én, ahol Dresser hosszasan részletezi az apostol életét, a szöveg legvégére ezt írta a könyv ismeretlen olvasója: „hat atkozott ezis bünös elötte”. Aligha az apostolra célzott, vagy ha igen, akkor a szerzőt gúnyolta. Még jobban feldühödött gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepénél. A könyvben Melanchton tanítványa leírta az ünnep nevének – purificatio Mariae – jelentését, történetét, a nagy konstantinápolyi pestisjárványt 542-ben, amely után a keleti egyházban elrendelték az ünnepet, majd a gyertyaszentelés szokását. E mellé kerültek az olvasó felbőszült sorai: „Ven disno, hamis…” – itt azonban sajnos az ígéretes vélemény felét eltüntette a könyvkötő.
Dresser könyvének érdekessége, hogy a katolikus ünnepek sorába zavartalanul illesztette be a hitújítók életrajzát. Május elsején Fülöp és Jakab apostolok szerepelnek, majd szent Walburga apátnő, akinek 871-ben e napon szállították át csontjait Eichstättbe. A csemege ezután következik: a katolikus egyház szentjei után Philipp Melanchton életéről olvashatunk; azon az alapon, hogy ő is Fülöp, tehát az apostol ünnepén illő megemlékezni róla. A XVII. század végi katolikus olvasót ez csak kismértékben lepte meg, egyetlen lapszéljegyzetet vesztegetett rá: „Csapod most az lencsét nagi hamissan”, de hogy ezt mire értette, legalábbis homályos. Szintén régi közmondást írt ahhoz a részhez, ahol Dresser az áldozócsütörtök történetét részletezte: „hiszem bania az beka az deret de nem tehet rola”.
Szintén hitújítóról olvashatunk a november 11-i résznél: először ugyan a szombathelyi születésű Szent Mártonról szerepel egy rövid összefoglalás, ezt követően azonban Dresser egy másik Márton életéről és haláláról értekezik, akinek exkommunikációját csak 1983-ban vonta vissza II. János Pál. Luther munkásságát ezúttal is részletesebben tanulmányozhatjuk. Az 1690-es katolikus olvasónak ez nem lehetett túlságosan ínyére, mert a nyomtatott „Martinus” mellé a Sanctissimus szót írta kézzel, míg a „Lutherus”-t az „organum diaboli” bejegyzéssel egészítette ki. Ezt a meggyőződését azután megismételte a lap alján is, ahol azt részletezte, hogy Luther tanítása nem isteni, hanem ördögtől való. Az 1529-es Luther–Zwingli disputáció említésénél „vén kurvas kutyafi” bejegyzésre ragadtatta magát – nem tudni persze, ki lenne az így nevezett személy, valamint megjegyezte, hogy „nem olan emlekes dolog”.
Matthaeus Dresser könyvének bírálata azért okozhatott gondot hajdani olvasójának, mert a protestáns szerző csak helyenként tért el a katolikus egyház tanításától. Dresser Melanchton tanítványaként követte mesterének békülékeny hozáállását, aki az 1530-as augsburgi országgyűlésen benyújtott hitvallásában, majd ennek apológiájában – Luther bánatára – nem vetette el a szentek tiszteletét. Így aztán nehéz volt fogást találni rajta: „Eb ebnek mar attya” – írta egy helyütt a lapszélre a magyar katolikus olvasó. Majd keserűen hozzátette: „Aki nem ismerne azt gondolna mind szentsegh bezede”.
origo.hu
Határsértés: nagyfokú rendőri intézkedés zajlott a hétvégén
