Ismét az utcákon a franciák

Ismét az utcára vonultak a francia munkavállalók és diákok. Március 28-án már több mint egymillió ember tüntetett az első munkavállalási törvény (CPE) ellen. Tegnap ennél kevesebben vonultak fel, ám így is fennakadások voltak a közlekedésben.

Hírösszefoglaló
2006. 04. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Franciaország belföldi és külföldi repülőjáratai késnek vagy törölték őket. A nagy sebességű vasutak kétharmada közlekedik, a párizsi metrók és buszok is, nincs nagyobb fennakadás. A francia fővárosban a nap folyamán kétszáz kisebb-nagyobb tüntetést szerveztek, s más nagyvárosokban is százezres felvonulások voltak. A két hónapja tartó tiltakozások miatt nagy a rendőri jelenlét a városokban, amelyet most újra megerősítettek, hogy megelőzzék az utóbbi időben rendszeres összecsapásokat és utcai harcokat.
A CPE most vasárnap lépne életbe, ám a kormány arra kérte a munkáltatókat, hogy az egyeztetések befejezéséig ne alkalmazzák a 26 éven aluliak felvételét és elbocsátását megkönnyítő törvényt. Bár a tiltakozók eddig határozottan ellenezték, hogy tárgyaljanak a jogszabályról addig, amíg a kormány azt vissza nem vonja, a jelek szerint mégis engedhetnek a szakszervezetek. A tárgyalópartner azonban már nem Dominique de Villepin miniszterelnök, hanem Nicolas Sarkozy belügyminiszter lesz, aki a jelek szerint átvette népszerűtlen főnökétől a CPE-ügy kezelését. Villepin egy éve kormányoz, népszerűsége a törvényjavaslat miatt soha nem látott mélységbe zuhant, s valószínűleg ezért is bízták meg a kiváló konfliktuskezelőnek megismert Sarkozyt a probléma megoldásával. A hírek szerint közel állhatnak a megoldáshoz, valószínűleg a tárgyalások egy része már le is zárult, mégpedig a sajtó teljes kizárásával. Elképzelhető, hogy a törvény hatályát megkurtítják, a két év helyett egy évre vagy még annál is rövidebb időre csökkentik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.