Közösen emlékezett meg a trianoni tragédiáról a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és az Ifjúsági Demokrata Fórum Szegeden. Az eseményre várták a kormánypártok ifjúsági szervezeteinek képviselőit is, de azok nem jelentek meg, így vasárnap csak e három szervezet helyezett el koszorút a Hősök kapujánál. A rendezvény alapötlete az volt, hogy a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei jobb- vagy baloldaliságtól függetlenül együtt emlékezzenek a trianoni békediktátum aláírására.
Debrecenben, a Magyar fájdalom szobránál Pósán László fideszes képviselő beszélt. A politikus közölte: Debrecen az őrváros, amely most arra hivatott, hogy az ország nemzeti identitását táplálja. Kossuth Lajost idézve „a legmagyarabb város” feladatának nevezte, hogy összekösse a határon túli magyarokat az anyaországgal, azt követően, hogy a 2004. december 5-i népszavazás után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyíltan az elcsatolt területeken élők ellen fordult. Megemlékezést tartottak a Trianon Társaság és a Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány szervezésében Zebegényben is a kálváriadombon, ahol Trianon-emlékmű áll. Kiss Dénes, a Trianon Társaság elnöke után Simicskó István, a kereszténydemokraták parlamenti frakciójának helyettes vezetője arról beszélt: Trianon ne csupán gyászt és pótolhatatlan veszteséget jelentsen számunkra, hanem tanulságul szolgáljon, és adjon erőt, hogy védetté válhassunk minden további nemzeti tragédiával szemben.
A békeszerződés aláírásának 86. évfordulója alkalmából két helyszínen megemlékezést tartott vasárnap Budapesten a Magyarok Világszövetsége (MVSZ). A Hősök terén Gyetvay György Gergely, az MVSZ fővárosi szervezetének elnöke úgy fogalmazott: a nemzetellenes parlamenti politika miatt mára „fekéllyé nőtte ki magát a Trianon okozta seb”.
– Az igazságtalan, országcsonkító diktátum óta mindig benne volt a magyar tudatban a visszaszerzés gondolata, és a balliberális hatalom most ezt akarja kiirtani – hangsúlyozta beszédében Csurka István, a MIÉP elnöke Budapesten, a turulemlékműnél. Több ezer fős hallgatósága előtt kijelentette: ma csak a radikális nemzeti oldal meri célkitűzésként megfogalmazni a békeszerződés felülvizsgálatát.

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása