Árnyékállamot építenek?

Az eddiginél drágább, átláthatatlanabb, kevésbé demokratikus – ezek a Fidesz főbb kifogásai a kormányzati struktúra átalakítása kapcsán. Állítják, Gyurcsány Ferenc látványkormányt hoz létre. Az MSZP cáfol; szerintük az új kormánystruktúra megvalósításával átláthatóvá válnak a döntések, erősödik a demokrácia.

Tábori Gabriella
2006. 06. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dacára a kijelölt kormányfő ígéreteinek, az új kormányzati struktúra az eddiginél drágább, átláthatatlanabb és kevésbé demokratikus. Ezt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője mondta tegnap, az 1910-es évek végére jellemző lenini kettős hatalomhoz hasonlítva a kormányzati szerkezet Gyurcsány Ferenc-féle átalakítását. Meglátása szerint a kijelölt miniszterelnök egy látványkormányt hoz létre, döntési jogkörüktől megfosztott, csupán a jogszabályok előkészítésére hivatott minisztériumokkal. Ezek mellé – utalt Navracsics az államreform-bizottságra és a fejlesztési tanácsra – két „árnyékállamszerű képződményt” rendel Gyurcsány. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy az új rendszer a korábbinál átláthatatlanabb intézményi dzsungelt eredményez, hiszen nem tisztázott, e két testületnek kik a tagjai, milyen javadalmazást kapnak, milyen hatáskörrel bírnak, milyen kapcsolatban állnak a tárcákkal. Ellentétesnek tartják ráadásul a parlamenti demokrácia logikájával, hogy a két szervezet nem felelős az Országgyűlésnek. Drágább is az új rendszer, állítja a Fidesz, mondván, hiába van csak 12 tárca, ha az a többi, újonnan létrehozott szervezettel együtt a korábbinál több titkárnőt, reprezentációs költséget, luxusautót és javadalmazást jelent.
Navracsics Tibor amiatt is bírálta a kijelölt kormányfő által az elmúlt héten ismertetett új struktúrát, mert az „még szélesebb zsákmányövezetet biztosít a politikusoknak”, hiszen a közigazgatás felső-közép vezetői szintjétől felfelé mindent a politika ellenőriz majd. Utalva a több ezer köztisztviselő elbocsátásáról szóló hírekre és a köztisztviselői munkaviszony rugalmasabb szabályozását célzó tervekre, a frakcióvezető úgy vélte, ez lehetővé teszi, hogy akár politikai okok miatt bocsássanak el köztisztviselőket. Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője a kormányprogramot is bírálta, mondván, köszönő viszonyban sincs a kormánypártok választási ígéreteivel. A pénzbehajtás programjaként jellemezte a tervezetet, amely arról szól, „hogyan fogja Gyurcsány Ferenc második kormánya értelmetlenül, ok nélkül és igazságtalanul újra megsarcolni a magyar embereket”. Emlékeztetett, hogy Gyurcsány csütörtökön maga is beismerte: adóemelésekre van szükség. Szijjártó hozzátette, hogy a vizitdíj és az utólagos képzési hozzájárulás bevezetésével megszűnik az esélyegyenlőség az egészségügy és az oktatás területén, amely végül a magyar társadalom további szétszakadását generálja. A Fidesz mindenfajta adóemelés, vizitdíj és tandíj ellen fog szavazni az Országgyűlésben.
Nyakó István MSZP-szóvivő ennek kapcsán azt mondta: a Fidesz a kormányprogram parlamenti vitája és a bizottsági meghallgatások előtt fogalmazta meg álláspontját, „úgy támadnak tehát, hogy még azt sem tudják, pontosan mit is támadnak”. Szerinte az új kormánystruktúra megvalósításával átláthatóvá válnak a döntések, erősödik a demokrácia, továbbá egyértelművé válik, hol készítik elő a döntéseket a reformokról és a fejlesztésekről. A döntéseket azonban továbbra is az Országgyűlés és a kormány hozza. Mint mondta, a közigazgatást érintő változtatások pedig éppen azt biztosítják, hogy elváljon egymástól a politika és a közigazgatás. Nyakó hangsúlyozta azt is, hogy az egyeztetések nem megszorításokról, hanem reformokról szólnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.