Idén a szükséges intézkedések nélkül a gázártámogatás összege elérte volna a 250 milliárd forintot – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton a távirati iroda szerint. A szám még ugyanaznap, egy későbbi hírben 200 milliárdra módosult. Két nappal később a miniszterelnök ugyanebben a tárgyban a következőképpen nyilatkozott a Magyar Rádiónak: „…elköltünk 160 milliárd forintot, s annak jelentős részét igazságtalanul. De még az igazságtól is függetlenül mondom, nincs 160 milliárd forintunk arra, hogy külföldről veszünk gázt, s az állam kifizeti az emberek helyett”. A számháborúba beszállt Veres János pénzügyminiszter is, a változatosság kedvéért ő 220 milliárd forintban határozta meg a gázár-támogatási rendszer fenntartásához szükséges idei keret nagyságát, kihangsúlyozva, hogy ez nyolcvanmilliárd forinttal több a tervezettnél. Ez négy különböző tétel ugyanabban a kiadási rubrikában, ám számításaink szerint egyik sem pontos. Sőt: köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.
A támogatott lakossági kategóriában körülbelül négy és fél milliárd köbméternyi földgáz fogy egy évben Magyarországon. Az energiahivatal honlapján lévő adatok tanúsága szerint minden köbméter elfogyasztott lakossági földgázra 20 forint körüli támogatás esik. Ez így százmilliárdos tételt jelent egy évben. Támogatást kap a lakossági távhő előállítására felhasznált földgáz is. Ebből egymilliárd köbméter fogy évente, huszonhat forint ötven filléres köbméterenkénti támogatás mellett. Ez tehát évente 26,5 milliárd forinttal terheli meg a gázárkasszát. A két tétel együtt 126,5 milliárd forintot tesz ki, változatlan feltételek mellett ennyi pénz kellene ahhoz, hogy megmaradjon a köbméterenkénti húsz, illetve huszonhat forintos támogatás. Ez a tétel csupán fele a Gyurcsány Ferenc-féle 250 milliárdnak, de a Veres János által említett 220 milliárdtól is nagyon távol esik.
Nézzük most meg, hogy a 126,5 milliárd forintból, vagyis a változatlanul hagyott támogatási rendszerben fellépő kompenzációs igényből hány forint terheli ténylegesen az idei költségvetést. A jogszabály szerint a gázárkasszát a Mol Rt. tölti fel, méghozzá a hazai kitermelésű földgázra kivetett többlet-bányajáradék befizetésével. Ez a tétel, amely nem tartozik a klasszikus államháztartási bevételek közé, az idén bizonyosan eléri majd a nyolcvanmilliárd forintot. Az államnak tehát 46 milliárd forint többletfinanszírozási igénye keletkezne, s ez sokkal kisebb szám, mint amiről beszélnek.

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes