Olyan költségvetési politikát fogunk folytatni, amely javítja a hitelességet és a költségvetési egyensúlyt, s ezért a kamatprémium, amit fizetünk, szintén csökkeni fog. Ezek eredményeként a forint elkezdhet a középárfolyam felé mozdulni – így foglalta össze a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseit a Reutersnek adott hét végi interjújában Gyurcsány Ferenc kormányfő. Az árfolyam jelzett „elmozdulása” hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a hazai valuta gyengül majd az euróhoz képest, vagyis egyre több forintunkba kerül majd egységnyi euró megvásárlása. Ezzel nyilvánvalóan jól járnak majd a külpiacokra termelő társaságok, amelyek idehaza, forintért szerzik be az alapanyagot, forintban fizetik a munkásaikat, rezsijüket és minden egyebet, ám külföldön értékesítenek, így eurót kapnak termékeikért. Közöttük van a miniszterelnök érdekeltségébe tartozó Motim Rt is.
A képlet meglehetősen egyszerű. Egy euró péntek este 264,5 forintot ért, a tavalyi esztendő átlagos árfolyama pedig 248 forint volt. A Gyurcsány Ferenc által jelzett középárfolyam a jelenlegi árfolyamrendszerben valamivel több mint 282 forint. A Motim nettó árbevételének 87 százaléka exportból származik, ezért minden forintot gyengítő árfolyamváltozás nyertesének tekinthető. A miniszterelnök érdekeltségébe tartozó cég – amelynek tavalyelőtti hasznából egyébként Gyurcsány Ferenc háromszázmillió forinttal részesült 2005-ben – több mint 45 millió eurót keresett exportszállításokkal a 2004-es mérlegbeszámolók szerint. Feltételezve, hogy a társaság az előttünk álló négy esztendőben is tartja ezt a szintet, a jelzett árfolyamgyengülés következtében 2010-ig ötmilliárd forintos többletbevételt könyvelhet el.
Míg az exportra termelő társaságok és osztalékra jogosult tulajdonosaik jól járnak a gyengülő forinttal, addig mindenki más roszszul. A gyengébb hazai valuta nyomán nemcsak a tengerparti nyaralás költségei emelkednek, de szinte minden olyan termék is drágul, amely külföldről érkezik hazánkba, vagy idehaza készül ugyan, de külföldi alapanyagból. Gyengülő forint mellett nem utolsósorban emelkednek majd a devizában felvett hitelek törlesztőrészletei is – márpedig a magyar lakosság az utóbbi időben nagyon nagy arányban adósodott el euróban vagy svájci frankban.

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása