Az agostyáni modell

Éhesek vagyunk. S mivel dél van, és Budapesttől hetven kilométerre, a dunántúli Agostyánban, Ágostonligeten járunk, a középkori fogadó mellett döntünk. A fagerendákból készült boronaház olyan alapra épült, amelyet tizenhárom éve Petényi Sándor régész tárt föl. A régi írások ugyanis Baj mellett egy középkori településről beszéltek. Petényi, a Kuny Domokos Múzeum régésze próbaásatásokat végzett, és megtalálta a régi Kovácsi falu körtemplomának alapjait. Lassan körvonalazódott a település többi épülete, a két udvarház, a tímárműhely, a paplak, a két zsilipház és a temető is. A magyar középnemesi középkor kiemelkedő lelete sokakat fellelkesített. Például Czumpf Attilát, a Gerecsei Tájvédelmi Körzet vezetőjét, aki barátaival elhatározta, felépíti a középkori falu egy részletét.
Alapítványuk, amelyet 1993-ban hoztak létre, befogadója lett a különleges értékű történeti ökológiai programnak, így apránként, sok-sok önerővel kiegészülve megindult az építkezés. A cél nem egy élettelen skanzen, hanem élő falu volt korabeli alapanyagokból, korabeli méretekben, hiteles működéssel.
Az agostyáni modell azóta olyan jól működik, hogy a Természetes Életmód Alapítvány 2003-ban elnyerte a japán Szaszakava Alapítvány a legjobb kelet-közép-európai fenntarthatósági kezdeményezésnek ítélt első díját. A fenntartható fejlődés elnevezés az 1972-ben Az emberi környezetért címmel Stockholmban rendezett ENSZ-konferencián merült föl először. Svédországban azóta is fokozottan figyelnek a környezetvédelemre, és az erőforrások megőrzése céljából számos minisztériumot és nem kormányzati szervezetet hoztak létre. A nyolcvanas években a környezeti ártalmak és a természeti források várható kimerülése miatt vetődött fel a gazdasági és társadalmi egyensúly megszilárdításának igénye. Azóta a világ legtöbb országa felismerte, hogy alaposabban fel kell tárni a környezet, a természeti erőforrások, valamint a társadalmi-gazdasági folyamatok, például a szegénység és elmaradottság közötti összefüggéseket.
A Szaszakava-díj előzménye 1985-ben keresendő, amikor az ENSZ először szervezett nemzetközi évtizedet, hogy felhívja a figyelmet a globális jelentőségű problémákra. A fenntartható fejlődésre nevelés nemzetközi évtizede ötletét a japán kormány vetette fel 2002-ben Indonéziában. A javaslatot Johannesburgban fogadták el 2002 szeptemberében, és három hónappal később az ENSZ közgyűlése egyhangúlag 2005. január 1-jét jelölte meg az évtized kezdetéül.
Éljünk tehát fenntartható módon! De hogyan? Az agostyáni modell tulajdonképpen minta lett, az ökofalu előszobájának is hívják, hiszen olyan praktikákat, technikákat tanítanak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy élni tudjunk egy ökofaluban. Ha valaki ilyen helyre óhajt költözni, jó, ha előtte Agostyánban tölt néhány hónapot.
Történeti ökológiai programjukban elsőnek a fogadót építették meg. Sokan segítették a munkát, többek között Sára János néprajztudós, Sabján Tibor, a szentendrei skanzen régészeti építésze, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskoláról Nemcsics Ákos. Találtak egy ácsmestert is, aki elvállalta, hogy felépíti a fogadót, amely a Boldog Szomorú Szép Ilonkához nevet kapta. Odabent gyertyák világítanak, és kecskebőrökön lehet ülni, miközben kanalazza az ember a nyitott tűzhelyen főtt ételeket – például a kecskegulyást –, amelyeket általában Labanc Györgyi készít. Az ételeket az ásatások területén feltárt sírokban az edénydarabok oldalára kövült ételmaradékokból azonosították a budapesti vendéglátó-ipari főiskola tanárai és növendékei, valamint Gyulai Ferenc archeobotanikus, ők állították össze a recepteket is.
Őseink bors helyett őzsalátát használtak, kedvelték a tárkonyt, vaderjesztéssel sört készítettek, termesztettek szőlőt, kétsoros búzát, és sokféle állatot tartottak. Egyik kedves ételük valószínűleg a tárkonyos kecskeleves volt, amely úgy készült, hogy a medvehagymát valamilyen zsíron megpirították, rátették a húst, és amikor megpuhult, zöldségekkel gazdagították, sűrűre főzték. Kedvenc csemegéjük a borszósz volt, amelyet száraz kenyérből és vörösborból készítettek. A borban szétáztatták a kenyeret, majd mézet csurgattak bele. Sült húsokhoz kínálták. Termesztettek káposztát, és lepénykenyeret sütöttek. Ez utóbbit mézzel édesített liktáriummal (lekvárszerűséggel) ették. Sok halételt fogyasztottak, mivel még Mátyás idejében is évenként százharmincnégy böjti napot jegyzett föl a krónika. A legtöbb birtokosnak saját halastava volt, amelyet népe is használhatott.
Most épül a már említett körtemplom Finta József vázlatai és látványtervei alapján. Fintát eddig csak mint modern városépítészt tartottuk számon, e rotunda lesz az első temploma. A köveket a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola hallgatói rakják nyaranta kosztért-kvártélyért.
Az alapítvány munkatársai korhű ruhában bizonygatják, hogy nem babra megy a játék. Az agostyáni telepen nincs villanyvezeték, a világítást napelemekkel és szélkerékkel oldják meg. De van még tartálykollektoruk is, amely vizet melegít, napelemes gyógynövényszárító, hidraulikus kos, amellyel kiemelhetik a vizet a patakból. A falut talán a polihisztor Leonardo da Vinci is megcsodálná, vagy ha ő nem, családok és iskolások tízezrei már ámuldoztak rajta erdei iskolák, terepi foglalkozások, kirándulások alkalmával, ugyanis 1996 óta alapos környezeti nevelés folyik Labanc Györgyi vezetésével. Ő korábban a Fővárosi Pedagógiai Intézet munkatársa volt, és már akkor nevelt környezettudatosságra, amikor ez még nem volt divat. Enikő-díjjal is jutalmazták már az alapítványt tudatformáló tevékenységéért. A díjat Szalay Marzsó Enikő emlékére hozta létre a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ). Szalay Marzsó Enikő már a nyolcvanas években arra tanított, hogyan lehet úgy élni, hogy maradjon valami az utódainknak is, hogy csak annyit vegyünk el a természettől, amennyire valóban szükségünk van. És ez nem könnyű információ- és pénzéhes társadalmunkban.