Csapdában az alapkamat

Hírösszefoglaló
2007. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A monetáris tanács legutóbbi kamatdöntő ülésén hárman szavaztak a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére, és kilencen a 7,5 százalékos kamat szinten tartására – írja a tegnap nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv alapján a távirati iroda. A tanácstagok egyetértettek abban, hogy bár az élelmiszer- és nyersanyagárak kiugró növekedése miatt az infláció csökkenése a vártnál elnyújtottabb lesz, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint 2009-ben elérhető a 3 százalékos inflációs cél. Kedvező jelnek tekintették, hogy az utóbbi hónapokban a versenyszférában növekedtek a bérek, bár a pénzromlás mértékét még nem érték el. Többen hangsúlyozták azt is, hogy értékelésük szerint a gazdaság gyengébb növekedési teljesítménye a korábban vártnál erősebben csökkentheti az inflációt.
Ugyanakkor megoszlottak a vélemények az inflációs előrejelzés kockázatainak megítélésében. Bár abban egyetértettek, hogy továbbra is az inflációs várakozások megemelkedése jelenti a legnagyobb kockázatot, de azt eltérően ítélték meg, hogy a bérek hogyan követik majd a pénzromlás ütemét. A tanácstagok szerint a kamatszint mérséklésére abban az esetben nyílik lehetőség, ha csökken az inflációs hatások veszélye, és a nemzetközi pénz- és tőkepiaci tendenciák a magyar gazdaság számára kedvezőbben alakulnak. A tanács következő kamatdöntő ülését december 17-én tartja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.