Kiderült, hogy évekkel ezelőtt édesapját is brutálisan megverték. Az idős férfi túlélte a négy személy által elkövetett támadást, ám később a súlyos bántalmazás miatt életét vesztette. Csintalan Sándor szerint azt sem lehet kizárni, hogy akkor is ő volt a támadás célpontja.
Saját megverése mögött részben a baloldal által szervezett és pénzelt szélsőjobboldalt gyanítja. Ismét nyomatékosította, hogy nem rablótámadás történt, hiszen a táskájában lévő csaknem 360 ezer forintot is otthagyták az elkövetők. Felháborodva cáfolta azokat a lapinformációkat is, miszerint Aston Martin típusú autója lenne. Ezzel kapcsolatban elmondta, jelenlegi gépkocsija éppen a harmincadába kerül, mint az említett gyártmány.
A Magyar Szocialista Párt egyik volt prominense arról is beszélt, hogy van egy széf, amelyben olyan 2002 előtti, politikai vonatkozású iratokat őriz, amelyek számára felérnek egy életbiztosítással.
Interjú az 5. oldalon
Annyi balest történt az M1-esen, hogy teljesen leállt a forgalom, eddig tíz kilométeres a torlódás














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!