Csintalan-ügy: ötmilliós ösztönzés Ötmillió forintos nyomravezetői díj kitűzésével igyekszik ösztönözni a Csintalan Sándor elleni támadás tettesének kézrekerítését Bencze József országos rendőrfőkapitány. A Hír TV műsorvezetőjére kedd este rontottak rá fekete ruhás, csuklyás alakok. Lapunk úgy tudja, Csintalan a helyzethez képest jól van, sérülései nyolc napon belül meggyógyulhatnak, a Honvédkórházból legkésőbb a hét végén távozhat. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az ötmillió forintot annak fizetik ki, aki az elkövetőre vonatkozóan olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével a tettes azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik és információit (szükség esetén a tanú védelmére megtett intézkedések mellett) ismerteti. A támadás napján egyébként Demszky Gábor, bár fontosnak tartotta viszolygását kifejezni Csintalan műsorvezetése kapcsán, százezer forintos vérdíjat tűzött ki főpolgármesteri keretéből.
Csintalan – akit támadói obszcén jelző kíséretében zsidóbérencként szidalmaztak – kizárja, hogy szimpla rablás történt volna, a szélsőjobbot vagy hatalmi oligarchiát sejt a háttérben. A műsorvezető üdvözölte a Fidesz megállapítását, ami szerint az ő megveretése a sajtószabadság elleni támadás is volt.

Részeg ámokfutó miatt vérzett el egy négyéves kisgyerek